A tökéletes férfi

A TÖKÉLETES FÉRFI

A legutóbbi csajbulink csúfos véget ért. Remegve, holtfáradtan, csatakosan tértünk haza otthonainkba, mint akiket fenevad kergetett meg.
Pedig nem indult rosszul a  buli: Andiéknál gyűltünk össze, csokifondüt ettünk, tojáslikőrt ittunk, és a férfiakról beszélgettünk.
- Nincs egy normális férfi a világon, komolyan mondom. - panaszolta Rozi - Borzalmas az összes!
- Igen. - sóhajtott Csilla - Mind önző, érzéketlen, képtelen a hűségre. 
- Gyávák, beképzeltek, hiúak, perverzek. - fokozta Zsuzsi.
- És mindennek a tetejébe: még szőrösek is! - csapott az asztalra dühösen Réka.
- Azt hiszem – mondtam ki végre –, hogy akire egész életünkben vágyakoztunk, a Tökéletes Férfi: nem létezik.
Keservesen sírtunk. És akkor Andinak eszébe jutott valami.
- Figyeljetek, ha nem létezik a Tökéletes Férfi, akkor csináljuk meg mi!
- Építsünk magunknak férfit? - ízlelgette az új gondolatot Rozi.
- Aha! - élénkült fel Csilla.
- Oké! - jött ki a depresszióból hirtelen Zsuzsi.
Fogtuk magunkat, és elkezdtük összeszerelni a Tökéletes Férfit.
- A belső tulajdonságokkal kezdjük, mert azok a legfontosabbak! – mondtam szigorúan - Onnan haladunk kifelé. Először is szerintem legyen érzékeny, ez az alap.
- És őszinte! Sose hazudozzon, hogy az IKEÁ-ba ment szőnyeget venni, miközben a csaját döngette valahol!
- Tudjon  azonosulni a problémáinkkal anélkül, hogy meg akarná oldani őket!
- Igen! Például mikor sírva mondom neki, hogy híztam két kilót, akkor ne javasolja, hogy fogyjak le!
- Hanem... ?
- Hát mondja azt, hogy nem híztam két kilót!
Ezen egy pillanatra fennakadtam.
- Várjál, akkor most szereljük ki az őszinteséget?
- Nem kell, csak válasszuk ketté, érted? Tudod: jó őszinteségre, meg rosszra.
Így tettünk. Folytatódott az ötletelés.
- Vegye észre a hajamat!
- Akarjon sokkal kevesebb szexet!
- Mennyire keveset?
- Hát mondjuk heti egyet. Nem? Vagy kétheti.
- Figyelj már, ezt most mi építjük. - került forradalmi hangulatba Andi - Bármilyen keveset mondhatunk!!!
- Igazad van. - helyeseltünk, mert eszünkbe jutott, hogy most végre nem kell megfelelnünk a rohadt igényeiknek - Évente kettő, és fogja be a pofáját!
Mindenki tapsolt, a Tökéletes Férfi szépen formálódott. Mi viszont kezdtünk telhetetlenek lenni: 
- Szeressen összebújva aludni!
- Jegyezze meg a gyerek osztályát!
- Ha azt mondom neki, hogy szeretem, akkor mondja, hogy ő is!
- Rengetegszer mondja, hogy szeret!
- Minden második mondata ez legyen!
- Tudjon sírni!
- Hozzon virágot!
- Tartsa fontosnak az évfordulókat: az első szexévfordulót, az első csókévfordulót, az első kézmegfogás évfordulót, az első sokatmondó-összenézés-egy-buliban évfordulót…
Már majdnem összerogytunk a fáradtságtól, de éreztük, hogy amit most teszünk, az túlmutat egy csajbuli keretein. Ez az egész Emberiség ügye.
- Huhh, meg is telt a belseje. - pihegett Rozi – Most akkor tegyük rá a külsőt! Szőke haj, kék szem, hosszú szempilla, szép, kedves arc…
- És ne nőjön a borostája!
- Bizony ne. És egyébként se legyen túl szőrös!
- Se büdös!
Hajnali három óra volt már. Néztük, ahogy ott fekszik előttünk a művünk, csukott szemmel, ártatlanul és tökéletesen. Ő, akire egész életünkben vágytunk.
A Tökéletes Férfi imbolyogva felegyenesedett, ránk nézett és megszólalt. Magas hangja volt, szép szeméből záporoztak a könnyek.
- Én is szeretlek, drágám! - fuvolázta – Észrevettem, van hajad! Szeretlek! A gyerek második cés! Szeretlek! Boldog negyedik mellmegfogási évfordulót kívánok! Szeretlek! Őszinte leszek hozzád: nem az IKEÁ-ban voltam, hanem a csajomat döngettem valahol! Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! Hoztam virágot!
Döbbenten néztük a szörnyeteget, akit végtelen hiúságunkban létrehoztunk. A lény pedig  vészjóslóan közeledett felénk:
- Én is szeretlek! De nem kívánlak! Csak szeretlek! Bújjunk össze a takaró alatt, mint két öreg barát! Mondd el, mi bánt! Nem lesz semmi megoldási ötletem! Jaj, istenem, mindjárt elsírom magam, nagyon érzékeny vagyok... Te viszont kicsit meghíztál, szívem. Ja nem. Ja de. Ja nem. Én is szeretlek! 
- Úristen! - lihegte Andi -  Ti is látjátok, hogy ez… ez egy…
- Igen. - mondtam ki a nyilvánvalót – Hogy a Tökéletes Férfi… egy nő!!!
Menekültünk. Ki az ajtón, le a lépcsőn, kopogtak a magas cipősarkak. Utánunk a lény, szintén kopogva.
Ezután még órákig üldözött minket. Végül valahol a Rákóczi úton sikerült leráznunk egy kirakatnál, ahol táskákat kezdett nézegetni.
Mikor hazaértem, beugrottam a férjem mellé az ágyba. Borostás képéhez dörzsöltem az én hidratált, puha arcomat, és azt mondtam:
- Szeretlek.
Nem válaszolt. De nem baj.
Szabó Bori, vagy ki írta...