2021. február 8., hétfő

Magyar 10 parancsolat

A MAGYAR NEMZETTUDAT TÍZPARANCSOLATA
Forrai Sándor
"1. Magyar! Szeresd a te Istenedet teljes szívedből, minden erődből. Ne felejtsd el, hogy az Isten szavunk jelentése Őslélek, öröktől fogva a világmindenséget teremtő lélek, melynek fogalmát egyedül csak a magyar nyelv tudja ilyen pontosan kifejezni, ragaszkodj hozzá minden körülmények között.
2. Merjél újból minden igyekezeteddel a magyar nemzet szemléletében élni, gondolkodni, alkotni, minden cselekedeted nemzeti érdekünket szolgálja.
3. Tartsd szem előtt, hogy legyen a magyar jövőben minden magyar igaz testvére és minden más népnek, elsősorban itt a Kárpát-medencében felebarátja.
4. Becsüld meg mindazt, ami a miénk, ami magyar, múltunkkal, történelmünkkel, kultúránkkal kapcsolatos. Ennek ismerete nemzeti tudatunkhoz hozzátartozik, enélkül nem lehetsz jó magyar.
5. Boldogulni, alkotni csak közösségben tudsz, elsősorban a családi közösségben, mely minden közösségnek, a nemzetközöségnek is alapja, magva, ezért fontos, hogy a családi közösség szilárd alapokon nyugodjon, mert ha azok felbomlanak, az veszélyezteti egész nemzetközösségünket is. Vigyázz és óvd, mert felelős vagy a családodért.
6. Tanuljad, hogy minden nemzet támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megdől, nemzetünk kerül veszélybe. Ennek elkerülése érdekében gyakorold a tiszta erkölcsöt, szeresd a munkát, követve őseink példáját, mely egyúttal magyar testvéreink megbecsülését is jelenti.
7. Ha a közigazgatásban vagy egyéb területen tisztséget vállaltál, akár az államvezetésben, kötelességed a nemzet javára cselekedned, minden idegen vagy önös érdek félretételével.
8. Kötelességed neked és minden magyarnak ősi magyar nyelvünk tisztaságának megőrzése, a felesleges idegen szavak kerülése. Amely nép elveszti nyelvét, az elvész.
9. Becsüld meg ősi magyar rovásírásunkat, mert népünk olyan ősi kulturális öröksége, amely ma már egyetlen európai népnek sincs. Tudd meg, hogy mai latin nagybetűs írásunknak is egyik alapja a székely-magyar rovásírás.
10. Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar! Nemzettudatod adjon erőt, hogy Isten akaratából a nagyvilág bármely részén, a hazában vagy idegenben, emelt fővel, magyarként élhess."

2020. október 28., szerda

Magyar találmányok

!!!!!!!!!!!!! DURVA!!!!!!!!!!!!
A magyar ember látott egy reklámfilmet hazájáról, és ezért elhatározta, hogy a mai napon csupa olyan dolgot vesz a kezébe, amit MAGYAR feltalálóknak köszönhet az emberiség.
Kezdetnek fogott egy golyóstollat (*Bíró László, 1931*), felírta, hogy Találékony magyarok, majd egy mágnessel feltette a hűtőgépre (*Szilárd Leó 1929*), utána zajtalanul gyúló foszforos gyufával (*Irinyi János 1836*) rágyújtott egy cigarettára, közben CD-t hallgatott, nézegette a hologramos matricát a borítón (*Gábor Dénes, 1947*), majd beszedett egy C-vitamint (*Szentgyörgyi 1931*). Eszébe jutott egy barátja, telefonált egyet a vezetékes telefonjáról (*Puskás Tivadar 1878*). Még volt egy kis ideje, ezért játszott egy kicsit a komputerén (*Neumann János 1944*), elmélázott, hogy mely rendszert használja, végül a Basic Computer mellett döntött (*Kemény János 1964*), és Excel táblázatba rendezte tennivalóit (*Simonyi Károly 1974*). Megnézett (volna) egy 3D-s filmet, de ezt még egy 3D-s szemüveggel (*Rátai Dániel 2010*) sem tudta megoldani. A kudarc után feltett egy bakelitlemezt a hagyományos lemezjátszójára (*Goldmark Károly 1948*), és bekapcsolta a tv-t is (*Mihály Dénes, 1919*). Látva, hogy éppen New Yorkot mutatják be, megörült, hogy színes tv-je van (*Goldmark Károly, 1948*). Nagyon tetszett neki a város, elsősorban a Centrál Park (*Asbóth Sándor* ö készítette a város rendezési tervét is). Még megnézett egy tudományos filmet az űrkutatásról, ismét elcsodálkozott a hold autón (*PávlicsFerenc kb. 1960*), majd még indulás előtt megpróbálta kirakni a Rubik kockát (*Rubik Ernő 1976).*
Már semmi nem kötötte le, így elindult sétálni, és mivel a közeljövőben autót kívánt vásárolni, autókat nézegetett. Ezért magához vette automata fényképezőgépét (*Mihályi József 1938*), dilemmázott kicsit, hogy a régebbi típusú kontaktlencséjét (*Dallos József 1928*) vagy lágy anyagú kontaktlencséjét (*Gyorffy István 1959*) használja-e? Az első kocsi, ami megtetszett, egy Ford T-modell volt (*Galamb József 1908*,) aztán talált egy dízelmotoros BMW-t (*Ansits Ferenc 1983*), és megnézett magának egy Chevroletet is, amelynek automata sebességváltója volt (*Bíró László 1932*). Még felmerült egy VW bogár is a speciális dizájnja miatt (*Barényi Béla, 1925*). Ez annyira tetszett neki, hogy ennek még a karburátorát is megvizsgálta (*Csonka János 1893*). De hamar rájött, hogy marad neki a bicikli, hazamenve meg is nézte a pincében, hogy rendben van-e, főleg a dinamója (*Jedlik Ányos 1861*), majd ámultan nézte a szomszéd ház tetejére leszálló helikoptert (*Asbóth Oszkár1928*). Ezt a tényt azon melegében elmesélte Pulitzer díjas (*Pulitzer József 1917*) újságíró barátjának, akivel egy múzeumban találkozott, ahol éppen bemutatták a fényáteresztő üvegbeton feltalálásnak fázisait (*Losonczi Áron, 2001*) - magát a betont nem tudták megnézni, mivel annak jogi hercehurcáit 13 év alatt nem sikerült befejezni.
Mikor végre hazaért, már sötét volt, felkapcsolta, régimódi lévén, még kriptontöltésű lámpáját (*Bródy Imre 1930*), megivott egy pohár szódát (*Jedlik Ányos 1940*), és mivel megfájdult a feje, keresett egy gyógyszert is, meg is találta a legutóbb Bécsben vásárolt Kalmopyrint (*Richter Gedeon 1912*). Az egész nap fáradozásait kipihenendő visszatért a bakelit lemezhez, és feltette a Kodály-módszer vívmányait világszerte elterjesztő (*Kodály Zoltán 1929*) Psalmus Hungaricust.
(És nem gondolt Teller Edére.)

2020. szeptember 7., hétfő

A patikában



Reggeli röhögésbiztosító írás ! Patikai beszélgetések (E-recept, TAJ szám). (Váradi Péter írása a ph5.5 csoportból), közzéteszem. I./ Bárányfelhők 1. beteg: - Jó napot kívánok! Kovács Béla vagyok. A gyógyszereimet jöttem kiváltani. - Jó napot! Egy TAJ-számot kérek. - De hát mondom: Kovács Béla vagyok. A múltkor is itt váltottam ki, benne vagyok a gépben! - Uram.. gondolja, hogy ön az egyetlen Kovács Béla az országban? Egy TAJ-számra van szükségem. 2. beteg: - Az injekciómért jöttem. Fel vagyok lőve a felhőbe! - Jó napot! A TAJ-számot legyen szíves. - Háát.. 063.. (erősen gondolkodik).. a többit nem tudom. - Nem hozta magával? - Nem gondoltam, hogy kell. 3. beteg: - Nem árulnak véletlenül szendvicset? Nagyon éhes vagyok. 4. beteg: - De hát én ilyeneket nem is szedek.. - Ezek vannak felírva az E-térben, mai receptek. - Beszélje meg a férjemmel, ő szokta kiváltani. (És nyújtja a mobilját.) 5. beteg: - Kérek egy olyan kenőcsöt, amit a múltkor vett itt a feleségem. 6. beteg: - Azt a köhögés elleni gyógyszert kérem, amit láttam a TV-ben. - Nem nézek TV-t. - Jaa.. ha maga azt sem tudja, mit árul.. 7. beteg: - A gyógyszereimet szeretném kiváltani, a doktornő azt mondta, hogy már itt vannak a receptek maguknál. - E-receptek? - Az mi? - Nem lényeges. Egy TAJ-számra van szükségem. - Hahaha! Az jó vicc! Arra nekem is szükségem lenne! - Zsuzsiiiii! Elmentem ebédelni! II./ Újabb bárányfelhők 1. beteg: - Jó napot, a csekkeket szeretném befizetni. - Jó napot kívánok! Ez itt a patika. A posta négy házzal arrébb van, oda tessék menni. - Na de most miért mondja ezt aranyom? A múltkor is itt fizettem be. 2. beteg: - Jó napot! Ez egy ilyen kis felhős játék lesz. Jó? - Jó napot kívánok! A TAJ-számot kérem.. köszönöm.. ezekből sajnos csak az egyiket tudom adni, a másik országos hiánycikk. - Szóval akkor nincs? - Nincs. - Hát akkor rendelje meg! 3. beteg: - Kézfertőtlenítőjük van? - Már majdnem teljesen kifogytunk, de ebből a fajtából van még.. összesen három darabunk. - Az jó lesz. - Mennyit adhatok belőle? - Ötöt! 4. beteg: - Mindent kérek.. De váárjon, még be ne üsse itt nekem! Előtte mondja már meg, hogy mennyibe fog fájni nekem ez az egész! /Kiszámolom../ - Ennyi.. - Akkor csak a cukor gyógyszert kérem. - Rendben. - Mondom: CSAK a cukor gyógyszert! - Ez mind a kettő az. - De én csak a kék dobozosra gondoltam! Hát úgy látom, hogy nem vagyunk ám egy hullámhosszon.. 5. beteg: - Álarcuk van? - Szájmaszkunk van. - Azt nem kérek. 6. beteg: - Nincs valami iható szeszük? - Nincs. Sajnos nincs.. III./ Utolsó bárányfelhők 1. beteg: - A receptjeimet jöttem kiváltani! Állítólag itt vannak valahol a levegőben.. vagy hol a jó búbánatban.. - Értem. A TAJ-számát legyen szíves. Kotorászás.. Kipakol: két rúzs, papírzsebkendő, ásványvíz, kulcsok, átnéz: pénztárca.. kigurul: egy meggyötört Negro cukorka, meg egy nem akarom tudni mi.. dm törzsvásárlói kártya, Penny, Spar, lakcímkártya, edzésbérlet, lőfegyvertartási engedély /hoppá, egy ilyen nekem is kéne/ adókártya, bankkártya.. Pakol.. nagyon elszántan pakol kifelé.. Már a táraasztalon van egy szoptatós spániel, a komplett veresegyházi asszonykórus, két tank, és a NASA legújabb műholdja is. Fogy a hely.. picit a türelmem is. - Nos? Megvan? - Úristeen! A másik táskámban hagytam.. De nem-nem, megvan! Bocs.. a kutya egy picit megrágta.. - Rögtön nézem.. Sajnos nincs fent az E-térben egyetlen receptje sem. - Miért nem? 2. beteg: - Kérek a gyereknek hányásra egy lattét. - Elnézést.. hogy mi történt? - Egy lattét kérek! - Esetleg.. a Daedalonetta kúpra gondol? - Ez a helyes kifejezés! - Az vényköteles. - Na ne mondja! 3. beteg: - A férjem gyógyszereiért jöttem. - Jó napot kívánok! A személyi igazolványát kérném és a férje TAJ-számát. - Hmm.. Az a TAJ-kártya most nincs itt nálam.. Az enyém nem lesz jó? 4. beteg: - Kérek valamit hüvelygombára. Szerintem vírusos.. /Hát jó.. akkor most gyógyítsuk meg szegény gombát..?/ 5. beteg: - Jó napot, valami qrva erős fájdalomcsillapítót adjon nekem! Azt hiszem el van törve két gerincem. 6. beteg: Imre bácsi, a nap egyik fénypontja. - .. utána meg előveszem a régi fakanalamat, oszt' jó alaposan bezsírozom, és azzal tolom fel a végbélkúpot.. /Too much information../ 7. beteg: - Demalgont kérek. - Az sajnos már rég nincs forgalomban. - Azért ezt lehetne szebben is közölni..! /Legközelebb tegyem még hozzá, hogy 'cuncimókus'..?/ És a ráadás: Amikor meg én szaladok bele véletlenül tátott szájjal.. - Nahát! Tényleg csak 105 Ft? Ilyen még létezik? Már nem is emlékszem, hogy mikor fizettem utoljára ilyen keveset egy doboz gyógyszerért. - Hát ha engem kérdez, szerintem az még valamikor a múlt évezredben történhetett. - ...?!! - Úgy értem.. khmm.. ön nagyon fitt és csinos.. a gyógyszerek meg drágák. - ...?!! /Kuss Péter.. ezt nem szabad tovább súlyosbítani./ Szerencsémre a három éves koromban begyakorolt bűnbánó vizsla tekintet még mindig működik.. IV./ Eskü, hogy nem akartam már többet írni a témában, de az élet ugye nem kívánságműsor, és a mai nap

2020. július 8., szerda

Torta

A kisebb borús hangulat után egy kis jó kedv, mert tudom sokan édesszájúak közületek. 🙃😉🙂

Bemegy Móricka a cukrászdába:
-Jó napot. Torta van?
-Torta nincs, de ha fél óra múlva vissza jössz, lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Nem, de ha fél óra múlva vissza jösz lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Nincs, de ha fél óra múlva vissza jössz lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Tortában töltelék van.
-Tortában három fajtájú töltelék van?
-Nem de ha fél óra múlva vissza jössz lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Tortában töltelék van.
-Tortában három fajtájú töltelék van
-Igen, tortában három fajta töltelék van.
-A három töltelék narancs eper és málna?
-Nem de ha fél óra múlva vissza jössz úgy lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Tortában töltelék van.
-Tortában három fajtájú töltelék van
-Igen, tortában három fajta töltelék van.
-A három töltelék narancs eper és málna?
- A három töltelék narancs eper és málna.
-Torta tetején máz van?
-Torta tetején nincs máz, de ha fél óra múlva vissza jössz, lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Tortában töltelék van.
-Tortában három fajtájú töltelék van
-Igen, tortában három fajta töltelék van.
-A három töltelék narancs eper és málna?
- A három töltelék narancs eper és málna.
-Torta tetején máz van?
-Igen, torta tetején máz van.
-Torta tetején csoki ízű máz van?
-Nem de ha fél óra múlva vissza jössz az lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Tortában töltelék van.
-Tortában három fajtájú töltelék van
-Igen, tortában három fajta töltelék van.
-A három töltelék narancs eper és málna?
- A három töltelék narancs eper és málna.
-Torta tetején máz van?
-Igen, torta tetején máz van.
-Torta tetején csoki ízű máz van?
-Igen, torta tetején csoki ízű máz van.
-Fehér csokiból?
-Nem, de ha fél óra múlva vissza jössz úgy lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Tortában töltelék van.
-Tortában három fajtájú töltelék van
-Igen, tortában három fajta töltelék van.
-A három töltelék narancs eper és málna?
- A három töltelék narancs eper és málna.
-Torta tetején máz van?
-Igen, torta tetején máz van.
-Torta tetején csoki ízű máz van?
-Igen, torta tetején csoki ízű máz van.
-Fehér csokiból?
-Igen, fehér csokiból.
-Torta oldalán díszítés van?
-Nem, de ha fél óra múlva vissza jössz, lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Tortában töltelék van.
-Tortában három fajtájú töltelék van
-Igen, tortában három fajta töltelék van.
-A három töltelék narancs eper és málna?
- A három töltelék narancs eper és málna.
-Torta tetején máz van?
-Igen, torta tetején máz van.
-Torta tetején csoki ízű máz van?
-Igen, torta tetején csoki ízű máz van.
-Fehér csokiból?
-Igen, fehér csokiból.
-Torta oldalán díszítés van?
-Igen, torta oldalán díszítés van.
-Torta oldalán háromszög alakú díszítés van?
-Nem, de ha fél óra múlva vissza jössz úgy lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Tortában töltelék van.
-Tortában három fajtájú töltelék van
-Igen, tortában három fajta töltelék van.
-A három töltelék narancs eper és málna?
- A három töltelék narancs eper és málna.
-Torta tetején máz van?
-Igen, torta tetején máz van.
-Torta tetején csoki ízű máz van?
-Igen, torta tetején csoki ízű máz van.
-Fehér csokiból?
-Igen, fehér csokiból.
-Torta oldalán díszítés van?
-Igen, torta oldalán díszítés van.
-Torta oldalán háromszög alakú díszítés van?
-Igen, torta oldalán háromszög alakú díszítés van.
-Torta tetején felirat van hogy boldog szülinapot?
-Nem, de ha fél óra múlva vissza jössz lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Tortában töltelék van.
-Tortában három fajtájú töltelék van
-Igen, tortában három fajta töltelék van.
-A három töltelék narancs eper és málna?
- A három töltelék narancs eper és málna.
-Torta tetején máz van?
-Igen, torta tetején máz van.
-Torta tetején csoki ízű máz van?
-Igen, torta tetején csoki ízű máz van.
-Fehér csokiból?
-Igen, fehér csokiból.
-Torta oldalán díszítés van?
-Igen, torta oldalán díszítés van.
-Torta oldalán háromszög alakú díszítés van?
-Igen, torta oldalán háromszög alakú díszítés van.
-Torta tetején felirat van hogy boldog szülinapot?
-Igen, torta oldalán felirat van hogy boldog szülinapot.
-Piros színű a felirat?
-Nem, de ha fél óra múlva vissza jössz úgy lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Tortában töltelék van.
-Tortában három fajtájú töltelék van
-Igen, tortában három fajta töltelék van.
-A három töltelék narancs eper és málna?
- A három töltelék narancs eper és málna.
-Torta tetején máz van?
-Igen, torta tetején máz van.
-Torta tetején csoki ízű máz van?
-Igen, torta tetején csoki ízű máz van.
-Fehér csokiból?
-Igen, fehér csokiból.
-Torta oldalán díszítés van?
-Igen, torta oldalán díszítés van.
-Torta oldalán háromszög alakú díszítés van?
-Igen, torta oldalán háromszög alakú díszítés van.
-Torta tetején felirat van hogy boldog szülinapot?
-Igen, torta oldalán felirat van hogy boldog szülinapot.
-Piros színű a felirat?
-Igen, piros színű a felirat.
-Torta tetején marcipán figura van?
-Nincs, de ha fél óra múlva visszajössz lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Tortában töltelék van.
-Tortában három fajtájú töltelék van
-Igen, tortában három fajta töltelék van.
-A három töltelék narancs eper és málna?
- A három töltelék narancs eper és málna.
-Torta tetején máz van?
-Igen, torta tetején máz van.
-Torta tetején csoki ízű máz van?
-Igen, torta tetején csoki ízű máz van.
-Fehér csokiból?
-Igen, fehér csokiból.
-Torta oldalán díszítés van?
-Igen, torta oldalán díszítés van.
-Torta oldalán háromszög alakú díszítés van?
-Igen, torta oldalán háromszög alakú díszítés van.
-Torta tetején felirat van hogy boldog szülinapot?
-Igen, torta oldalán felirat van hogy boldog szülinapot.
-Piros színű a felirat?
-Igen, piros színű a felirat.
-Torta tetején marcipán figura van?
-Igen torta tetején marcipán figura van.
-Mackó formájú marcipán figura?
-Nem, de ha fél óra múlva vissza jössz az lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Tortában töltelék van.
-Tortában három fajtájú töltelék van
-Igen, tortában három fajta töltelék van.
-A három töltelék narancs eper és málna?
- A három töltelék narancs eper és málna.
-Torta tetején máz van?
-Igen, torta tetején máz van.
-Torta tetején csoki ízű máz van?
-Igen, torta tetején csoki ízű máz van.
-Fehér csokiból?
-Igen, fehér csokiból.
-Torta oldalán díszítés van?
-Igen, torta oldalán díszítés van.
-Torta oldalán háromszög alakú díszítés van?
-Igen, torta oldalán háromszög alakú díszítés van.
-Torta tetején felirat van hogy boldog szülinapot?
-Igen, torta oldalán felirat van hogy boldog szülinapot.
-Piros színű a felirat?
-Igen, piros színű a felirat.
-Torta tetején marcipán figura van?
-Igen torta tetején marcipán figura van.
-Mackó formájú marcipán figura?
-Igen, mackó formájú marcipán figura.
-Három mackó formájú marcipán figura?
-Nem, csak egy, de ha fél óra múlva vissza jössz, három lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Tortában töltelék van.
-Tortában három fajtájú töltelék van
-Igen, tortában három fajta töltelék van.
-A három töltelék narancs eper és málna?
- A három töltelék narancs eper és málna.
-Torta tetején máz van?
-Igen, torta tetején máz van.
-Torta tetején csoki ízű máz van?
-Igen, torta tetején csoki ízű máz van.
-Fehér csokiból?
-Igen, fehér csokiból.
-Torta oldalán díszítés van?
-Igen, torta oldalán díszítés van.
-Torta oldalán háromszög alakú díszítés van?
-Igen, torta oldalán háromszög alakú díszítés van.
-Torta tetején felirat van hogy boldog szülinapot?
-Igen, torta oldalán felirat van hogy boldog szülinapot.
-Piros színű a felirat?
-Igen, piros színű a felirat.
-Torta tetején marcipán figura van?
-Igen torta tetején marcipán figura van.
-Mackó formájú marcipán figura?
-Igen, mackó formájú marcipán figura.
-Három mackó formájú marcipán figura?
-Igen, három mackó formájú marcipán figura.
- A három mackó színe piros fehér és zöld?
-Nem, de ha fél óra múlva vissza jössz, úgy lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Tortában töltelék van.
-Tortában három fajtájú töltelék van
-Igen, tortában három fajta töltelék van.
-A három töltelék narancs eper és málna?
- A három töltelék narancs eper és málna.
-Torta tetején máz van?
-Igen, torta tetején máz van.
-Torta tetején csoki ízű máz van?
-Igen, torta tetején csoki ízű máz van.
-Fehér csokiból?
-Igen, fehér csokiból.
-Torta oldalán díszítés van?
-Igen, torta oldalán díszítés van.
-Torta oldalán háromszög alakú díszítés van?
-Igen, torta oldalán háromszög alakú díszítés van.
-Torta tetején felirat van hogy boldog szülinapot?
-Igen, torta oldalán felirat van hogy boldog szülinapot.
-Piros színű a felirat?
-Igen, piros színű a felirat.
-Torta tetején marcipán figura van?
-Igen torta tetején marcipán figura van.
-Mackó formájú marcipán figura?
-Igen, mackó formájú marcipán figura.
-Három mackó formájú marcipán figura?
-Igen, három mackó formájú marcipán figura.
- A három mackó színe piros fehér és zöld?
-Igen, a három mackó színe piros fehér és zöld.
-Mackók kezében tulipán van?
-Nincs, de ha fél óra múlva vissza jössz, lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Tortában töltelék van.
-Tortában három fajtájú töltelék van
-Igen, tortában három fajta töltelék van.
-A három töltelék narancs eper és málna?
- A három töltelék narancs eper és málna.
-Torta tetején máz van?
-Igen, torta tetején máz van.
-Torta tetején csoki ízű máz van?
-Igen, torta tetején csoki ízű máz van.
-Fehér csokiból?
-Igen, fehér csokiból.
-Torta oldalán díszítés van?
-Igen, torta oldalán díszítés van.
-Torta oldalán háromszög alakú díszítés van?
-Igen, torta oldalán háromszög alakú díszítés van.
-Torta tetején felirat van hogy boldog szülinapot?
-Igen, torta oldalán felirat van hogy boldog szülinapot.
-Piros színű a felirat?
-Igen, piros színű a felirat.
-Torta tetején marcipán figura van?
-Igen torta tetején marcipán figura van.
-Mackó formájú marcipán figura?
-Igen, mackó formájú marcipán figura.
-Három mackó formájú marcipán figura?
-Igen, három mackó formájú marcipán figura.
- A három mackó színe piros fehér és zöld?
-Igen, a három mackó színe piros fehér és zöld.
-Mackók kezében tulipán van?
-Igen, mackók kezében tulipán van.
-Narancssárga tulipán?
-Nem, de ha fél óra múlva vissza jössz úgy lesz.
Fél óra múlva visszamegy.
-Jó napot. Torta van?
-Torta van.
-Mézes tésztájú torta van?
-Igen mézes tésztájú torta van.
-Tortában töltelék van?
-Tortában töltelék van.
-Tortában három fajtájú töltelék van
-Igen, tortában három fajta töltelék van.
-A három töltelék narancs eper és málna?
- A három töltelék narancs eper és málna.
-Torta tetején máz van?
-Igen, torta tetején máz van.
-Torta tetején csoki ízű máz van?
-Igen, torta tetején csoki ízű máz van.
-Fehér csokiból?
-Igen, fehér csokiból.
-Torta oldalán díszítés van?
-Igen, torta oldalán díszítés van.
-Torta oldalán háromszög alakú díszítés van?
-Igen, torta oldalán háromszög alakú díszítés van.
-Torta tetején felirat van hogy boldog szülinapot?
-Igen, torta oldalán felirat van hogy boldog szülinapot.
-Piros színű a felirat?
-Igen, piros színű a felirat.
-Torta tetején marcipán figura van?
-Igen torta tetején marcipán figura van.
-Mackó formájú marcipán figura?
-Igen, mackó formájú marcipán figura.
-Három mackó formájú marcipán figura?
-Igen, három mackó formájú marcipán figura.
- A három mackó színe piros fehér és zöld?
-Igen, a három mackó színe piros fehér és zöld.
-Mackók kezében tulipán van?
-Igen, mackók kezében tulipán van.
-Narancssárga tulipán?
-Igen, narancssárga tulipán.
Megveszed, végre azt a tortát?
-Köszönöm, csak érdeklődtem

2020. május 15., péntek

2020. április 30., csütörtök

Játék valódi pénzért


Ez egy játék de valódi pénzben fizet.
Gramokat kell gyűjteni, amint meg van az 500 gram kifizet.
Valós token, 500 gram több mint ezer dollár.
Regisztrálj itt és gyűjtsd a Gramokat...

https://GramFree.world/?r=1511937

2020. április 29., szerda

Több mint ezer dollár havonta könnyedén

Üdvözöllek

Sokat hallottatok már könnyű pénzkereseti módszerekről. Én egy lusta ember vagyok, megtaláltam azt a két módszert amivel a legkevesebb munkával tudok több pénzt keresni.
A Brókerek leveszik a vállamról a terhet azzal, hogy megcsinálják helyettem a kereskedést. Nekem csak annyi dolgom van, hogy felvegyem tettszőleges időpontokban a fizetésem.

A két pénzkeresés lehetőség a következő:

Ebben csak egy gyors regisztráció kell és máris elkezdheted a kereskedést, azaz a brókerek elkezdik, neked csak begyűjteni kell a pénzt.

A másik íme:

Hamarosan...

2020. április 28., kedd

Ingyen bankkártya és 5 font bónusz

Szia
Egy nagyszerű lehetőséget szeretnék most bemutatni neked. A Curve bankkártya arra való, hogy csatolhatod az összes bankkártyádat és egy kártyával, pin kóddal elérheted, használhatod az összeset.
Emellett plusz lehetőség, hogy kezdésnek amint elkezded használni, kapsz 5 font bónuszt amit bármire költhetsz, továbbá minden meghívott barát után 5 fontot kapsz a Curve számládra.
Próbáldd ki, valóban nem kerül semmibe, rövid regisztrációt követően hozza a kártyádat a postás.

Kattints az alábbi linkre:
Hey, Sign up with this promo code and get your Curve card for amazing exchange fees abroad and £5 to spend anywhere!
Promocode: DO2V9R7N

http://www.curve.app/join#DO2V9R7N

2019. szeptember 3., kedd

A skót férfi


Skóciában zord az élet!
Kastélyomban zordan élek.
Zord dudaszóra táncolok,
Az igazi férfi én vagyok!

Az igazi férfi dudán játszik,
Vörös szakálla messzire látszik,
Az igazi férfi mindig zord,
Az igazi férfi szoknyát hord!

Skóciában zord a táj.
Zordan legel a birkanyáj.
Zord lovagokkal harcolok,
az igazi férfi én vagyok!

Az igazi férfi dudán játszik,
Vörös szakálla messzire látszik,
Az igazi férfi mindig zord,
Az igazi férfi szoknyát hord!

Az igazi férfi dudán játszik,
Vörös szakálla messzire látszik,
Az igazi férfi mindig zord,
Az igazi férfi kockás szoknyát hord!

Írta: Gryllus Vilmos

2019. május 26., vasárnap

Bugylix daráló listája

Szia Stormy!
Itt teszem közzé a daráló listámat, mindent a Youtube.com oldalról válogatok.


  1. Beatles - Yesterday
  2. Edda - Kör
  3. Metallica - One
  4. Aljas kúszóbab - Normális vagyok
  5. Guns n Roses - Knockin on the heavens door
  6. P-mobil - Menj tovább
  7. Coolio - Ganxta paradise
  8. Sing-Sing - Valamiben hinni kell
  9. Rolling Stones - Paint it Black
  10. Alcohol - Rock himnusz
  11. Adele - Rolling in the deep
  12. Pokolgép - Gép induló
  13. Cher - I got you babe
  14. Ossian - Gyönyörű bolond
  15. Deep purple - Smoking the water
  16. Tankcsapda - Lopott könyvek
  17. Led Zeppelin - Starway to heawen
  18. Doors - Light my fire
  19. Oláh Ibolya - Magyarország
  20. Animals - House of the rising sun
  21. Deák Bill Gyula - Rossz vér
  22. Nirvana - Come ase you are
  23. Omega - Petróleum lámpa
  24. Red hot chili peppers - Californiacation
  25. Illés - Utca
  26. Offspring - Pretty fly
  27. Omen - Szelíden
  28. Queen - Bohemian rhapsody
Ennyi az én listám, a teljesség igénye nélkül, napokig tudnék még válogatni....

2019. március 3., vasárnap

Baleseti jegyzőkönyv

Baleseti jegyzőkönyv

Kőművesként dolgozom. A baleset napján egyedül dolgoztam egy hatemeletes épület tetején. Amikor munkámat befejeztem, láttam hogy valamennyi (utólag lemérve mintegy 110 kilogramm) tégla megmaradt. Úgy döntöttem, a téglákat nem fogom kis részletekben, kézben lehordani, hanem az épület oldalára szerelt, teherszállításra szolgáló csigával eresztem le.
A csigakötelet a földszinten kikötöttem, felmentem a tetőre és a kötél végén lévő ládát megraktam téglával. Ezután ismét lementem a földszintre, eloldoztam a kötelet, és erősen szorítottam, hogy lassan leeresszem a 110 kilogrammnyi téglát.

A baleseti jegyzőkönyvből megállapíthatta, hogy az én testsúlyom 83 kg. Meglepetésemben - amit az okozott, hogy hirtelen felemelkedtem a földről - elveszítettem a józan ítélőképességemet és elmulasztottam elengedni a kötelet. Így aztán nem is kell mondanom, nagy sebességgel emelkedni kezdtem az épület oldala mentén.

Körülbelül a harmadik emelet magasságában találkoztam a téglákkal megrakott ládával, amely jelentős sebességgel tartott lefelé. Ez a magyarázata koponyatörésemnek, a kisebb zúzódásoknak és a törött kulcscsontomnak, amit a baleseti jegyzőkönyvben már leírtam.

Alig lassulva folytattam emelkedésemet egészen addig, amíg jobb kezem két ujja két ízület mélységben megakadt a második bekezdésben említett csigában. Szerencsére ekkorra már visszanyertem lélekjelenlétemet, és fájdalmaim ellenére is erősen tartottam a kötelet.

Körülbelül ezzel egy időben a téglákkal megrakott láda a földre csapódott, és az ütődés erejétől letörött az alja. Ekkor, megszabadulva a téglák súlyától, a láda mindössze 24 kilogrammot nyomott. Hadd emlékeztessem ismét a testsúlyomra.

Ahogy azt bizonyára elképzeli, gyorsan esni kezdtem az épület fala mentén. Körülbelül félúton találkoztam a felfelé tartó ládával. Ennek számlájára írható a két törött bokám és jó néhány hiányzó fogam.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a ládával való ütközés annyit fékezett zuhanásomon, hogy amikor végül a téglahalomra estem, mindössze könnyebb gerinc és medencecsont sérüléseket szenvedtem. Azonban látva a himbálózó ládaroncsot, ismét elveszítettem józan ítélőképességemet, és elengedtem a kötelet...