2009. december 20., vasárnap

Beatrice dalszöveg

Azt szeretném megkérdezni, hogy tudja-e valaki, hogy mi a címe annak a beatrice számnak, amibe az van, hogy vannak e még kommunisták. Ez egy dalszöveg részlet, állítólag a beatrice adta elő. Valaki segítsen, köszi.

Titanic 2

A nagysikerű filmnek itt a folytatása. James Cameron az akkor rekordnak számító bevételt meg kívánja duplázni, ezért felkérte a legjobb forgatókönyvírót, operatőrt és producert a Titanic 2. részének elkészítésére. A film elkészítéséhez több száz millió dollárt használtak fel és ez lesz minden idők legnagyobb költségvetésű filmje. A Titanic 2 hamarosan a mozikban. Íme kis ízelítő a filmből.

2009. december 19., szombat

Trianon

Egy kis vicc, bár lehet, hogy igaz, szerintem jópofa, már csak azért is, hogy a magyar lelke egy kicsit megnyugodjon. Rég nem vagyunk már akkora nép mint hajdanán, éppen ezért köll egy kis móka. Magyarország - Románia 1:0


Trianon


Trianonban tárgyalnak az országok további sorsáról a világháború után. A tárgyalás közepén jelentkezik a magyar küldött, hogy szólni kíván.
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
A többiek nem igazán értik, kérdi az elnök, szeretné-e a magyar ha a hozzászólását jegyzőkönyvbe vennék-e.
- Á nem, nem kell. Csak úgy mondtam...
A tárgyalás folytatódik, megint szólni kíván a magyar:
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
Megint kérdik, jegyzőkönyvbe akarja-e vetetni? Mondja:
- Nem kell, csak úgy mondtam...
A tárgyalás folytatódik, a magyar megint szólásra kér engedélyt:
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
A román küldöttnek már vörös a feje! Üvöltve kifakad:
- De hiszen akkor mi még itt sem voltunk!
Mire a magyar:
- Na, ezt vegyék jegyzőkönyvbe...

2009. december 16., szerda

Tudod-e?

Tudod-e?

hogy a leghosszabb szakálla egy norvég pasasnak vol,amikor meghalt, 533 cm-nek mérték.A szakáll ma is megtalálható a wasingtoni Smithsonian Intézetben.

hogy a leghosszabb noi arcszorzetet egy amerikai no hordta az arcán, 36 cm hosszú volt

hogy a leghosszabb bajusz egy indiai fazonnak az arcán nol,legutóbbi mérés eredménye,(a két bajúsz fesztávolsága) három és fél méter!!

hogy honnan ered az óperenciás tenger kifejezés? A honfoglaláskor Magyarországhoz tartozott egy rész a mai Aausztria és Morvaország területébol.Itt folydogált az Ober-Enns folyó,ami az országunk határát jelentette akkoriban.
Valószínuleg az erre vetodo vándorlegények rosszúl ejtették ki az Ober-Enns nevét, s amikor hazatértek messzi útjukról, arról meséltek,hogy túl jártak még az "Óperencián is

hogy egy bálna szívverésének a hangját mikrofonnal még öt kilométer távolságból is hallani víz alatt?

hogy egy ürge Angliában 978 napig tüsszentett egyfolytában, ami becslések szerint kb.egymillió tüsszentész jelent? EGÉSZSÉGÉRE!

melyik a világ legrégibb városa?
Jerikó. A Közel-Keleten, a Jordán völgyében épült,
és már a Biblia is említi mint eros falakkal körülvett várost.
I. e. 7800 táján keletkezett , többször lerombolták és újraépítették.
Híres falai gyakran másfél méternyi szélességure terebélyesedtek még
a felso peremüknél is. A Biblia szerint Józsué,
aki Mózes halála után a zsidók kánaáni honfoglalásának vezére lett,
és népét az Ígéret Földjére vezette, úgy foglalta el,hogy megparancsolta papjainak, fújjanak bele a kürtjeikbe.A kürtrivalgásra az öles városfalak összeomlottak.

hány féle nyelvet beszélnek a földön?
Minden egyes nép a maga nyelvét beszéli és ezen belül is számtalan nyelvváltozatot,nyelvjárást, tájnyelvet. Ezek száma valószínuleg több százezerre teheto,pontosan azonban nem tudjuk, mert még a nemzeti nyelv határvonalaisem állapíthatók meg egykönnyen. Ha a "jelentos mennyiségu ember" általbeszélt nyelvek számát akarjuk meghatározni, akkor kb. 3500-at kapunk. A Biblia létezo fordításaink a száma legalább 770.

hogyha egy idős hölgy nem éppen a korához illoen öltözködik, az angol azt mondja rá báránynak öltözött birka? magyar országon ezt úgy mondják öreg lóra kell a cifra szerszám

hogy az eddigi legidosebb nyilvántartott volegény Hary Stevens volt az USA-ban,aki 103 éves korában mondta ki a boldogító igent

Melyik állat készíti a legnagyobb építményeket?
A hód, a rekordot egy 780 m hosszú hódgát tartja

Melyik állat építi a legnagyobb települést? A prérikutyák, az eddígi legnagyobb "városuk" akkora volt mint Bajorország

Milyen a zebra csíkozása? Egyedi, olyan mint az emberi ujjlenyomat, nincs két egyforma közöttük.

Hogyan tájékozódik a kacsacsoru emlos? Az elektromos teret is érzékeli és éppen így találja meg zsákmányát a vízben

Melyik állatnak van a legnagyobb szeme?
Az óriáskalmárnak, mert a szeme átméroje a 40 cm-t is elérheti. mekkora lehet a teste

Melyik a leggyorsabban úszó állat?
Az ikrázó fogasponty, amelynek csúcssebessége a 100 km/órát is elérheti

hogy havalakinek a gatyája is rámegy valamire,azangol azt mondja fél karjáva és fél lábával fiztett érte?

hogy a dohány gyárak saját beismerésük szerint a citrom savtól a kakaóig 600 féle adalékot kevernek a külön féle cigarettákba? nem elég nekünk a nikotín....

hogy a híres Oxfordi Angol Szótárban ötszázezer címszó található?

hogy az angol ha azt szeretné, valaki végre halgassa már meg, azt mondja, Add kölcsön a füledet?

hogy Kínában hívatalosan ötvenöt féle nemzetiség van?

hogy egy bálna szívverésének a hangja érzékeny mikrofonnal még öt kilométer távolságból is halható a víz alatt?

hogy ausztrál mérnökök olyan külso csontvázat szerkeztettek, amely megsokszorozza a belebújó ember munkavégzo képességét,így a három méter magas Robolift két karja ötszáz kilogrammos teher fölemelésére képes?

hogy a híres finn Nokia-cégnél ahol a mobiltelefonokat gyártják vannak olyan osztályok, ahol csak magyarok dolgoznak, mert a finnek elismerik a magyar szakemberek tudáésát?

hogy a víz körforgása révén a tengerbol naponta 136000 köbkilométer víz kerül eső, hó és jég alapjában a szárazföldre?

hogy a Sony cég digitális képlemezt (DVD-t) mutatott be, amelynek egyik oldalán egy körülbelül tízezer kötetes könyvtár szövege elfér?

hogy mi a szirén ?
Félig no félig hal volt. A mitológia szerint egy szigeten éltek ezek a lények ; énekükkel magukhoz csalogatták a hajósokat, a hajók pedig zátonyra futottak és összetörtek. Ithaka királya, a fortélyos Odüsszeusz csak úgy tudta elkerülni a szerencsétlenséget, hogy hajósai fülét viasszal betömte, magát pedig erosen az árbochoz kötözte.

hogy mi a Kerberosz ?
Háromfeju, kígyófarkú kutya. Az alvilág, Hádész bejáratát orizte. Héraklész 12 feladata közé tartozott, hogy a Kerberoszt megszelídítse és fölvigye a földre.
Manapság a szigorú oröket szokás Kerberosznak, Cerberusnak nevezni.

hogy mi a griff ?
Sasfeju, szárnyas oroszlán : a babiloni és egyiptomi mitológiából került át a görögökhöz, az élet gyozelmét szimbolizálta a halál felett. Griffek orizték az ismeretlen északi földek aranyát. Mint az ero jelképei, gyakran láthatóak középkori címereken is.

hogy ki találta fel az írást?
Nem lehet teljes biztonsággal állítani, de valószínüleg a sumérok. Olyan agyagtáblákat találtak, amelyek i.e. 3500-ból származnak és sumér eredetuek, mert Úr és Kish városában bukkantak rájuk. A táblák kereskedelmi jellegu szövegeket tartalmaztak. Ezek a jelek még nem betuk, hanem ábrák, ezért ezt az írást képírásnak nevezzük

hogy képírás-e az egyiptomi hieroglifa ?
Nem, mert nagy részük ideogramma és némelyiknek fonetikus értéke is van. A képírás és a hieroglifa között az a különbség, hogy a képírás azokat a tárgyakat ábrázolja amit jelöl, míg az ideogrammág nemcsak tárgyakat jelölnek, hanem fogalmakat is.
A sumérok írásában az ideogrammák gyorsan felváltották a képírást. Ebbol alakult ki a szótagírás : itt a jelek szótagokat jelölnek, melyból késobb az ékírás fejlodik ki

2009. december 11., péntek

Megcsalás másképp

Mit mondanak a nők, ha rajtakapják őket?

Az angol:
Darling, ha időben tájékoztattál volna mikor jössz haza, elkerülhető
lett volna ez a mindkettőnknek kínos helyzet.

A német:
Hans, ma a szokásosnál 4 perccel és 45 másodperccel korábban jöttél haza.
Ezt meg kell magyaráznod!

A francia:
Jean, milyen jó, hogy jössz. Jacques már nem bírja tovább.

A svéd:
Te vagy az, Olaf? Én már ugyan kész vagyok, de Sven még szórakozna.
Csatlakozz.

Az orosz:
Iván, végre egy igazi férfi! Ez itt még fel sem pofozott előtte.

A zsidó:
Izsák, te vagy? De akkor ki a fene fekszik rajtam?

A román:
Kedvesem, ne aggódj, előre fizetett.

A magyar (miközben kiugrik az ágyból):
István, kinek hiszel jobban: nekem, vagy a szemednek?

A cseh:
Pepa, nyugodt lehetsz. Most tudtam meg, hogy ő lesz a főnököd.

A székely:
Kend az összes pálinkát megitta, mi mással tudtam volna megkínálni?

2009. december 10., csütörtök

Beszólások

1.Nekiesett, mint vándordiák a ciberelevesnek.

2.Olyan csúnya, hogy a 380 sem baszná meg.

3.Olyan halovány vagy, mint a húszforintos nőnapi hóvirág.

4.Meg vagyok zavarodva, mint vasorrú banya a mágneses viharban.

5.Ön az állatok királya!

6.Veszély! Pont úgy vezetek mint te!

7.Sohasem felejtem el az arcokat. De a te esetedben kivételt kell tennem...

8.Vége a szerény korszakomnak!!!

9.Tanulj a szuleid hibajabol: hasznalj fogamzasgatlot.

10.Az sem igaz, amit kérdezel...

11.Mindig gondold meg mit teszel, lehet hogy ez az utolsó döntésed!

12.A szándékod olyan, mint a pohjanmai vasút. Egyirányú és mocskos.

13.Élsz és tanulsz, vagy ha nem, rövid életű leszel.

14.Olyan a hangod, mint amikor a szomszéd perzsamacskáját lábtörlőnek használják.

15.Lecsaplak, mint Liszt a zongorabillentyűt.

16.Ne nézzél rám ilyen bután, gázpalack a propán-bután!

17. gy mozogsz, mint egy angolkóros darumadár.

18.Az, aki vagy, olyan hangosan beszél, hogy nem hallom tőle amit mondasz...

19.Esetleg nem tartottad elég magas szintünek hozzád?

20. gy megagyallak, hogy ha hazamész, a szüleid meg fogják kérdezni tőled, hogy kit keresel.

21.Minél több emberrel megismerkedem, annál jobban szeretem az állatokat.

22.Olyan kevés vagy, hogy téged még bruttósítani sem érdemes.

23. gy prüszköl, mint a tengerinyúl, ha bosszantják.

24.Nem lennék a helyedben, mikor golyó lesz a fejedben...

25.Vigyázat! Fogatlan oroszlánnak is van bolhája!

26. gy mozogsz, mint egy májbeteg giliszta.

27.Én ilyennek születtem! Mi a te mentséged?

28. gy vezet, mint aki levelezőn szerezte a jogsiját...

29.Esküszöm, ez tényleg kötekedik!

30.Vigyázz, mert megakad a torkodon a szád...

31.Megkergetlek, mint hegyi pásztort a lavina.

32.Vigyázz. A sor után vége a világnak!

33.Megismerkedhetsz jeges pillantásommal...

34.Nem mindegy, hogy a nyomodba lépnek, vagy a lépedbe nyomnak!

35.Rakd sebességbe az agyadat, mielőtt elindítod a szádat!

36.Olyan sárga vagy, mint az a cédula, amit a bíró mutat fel a rakoncátlankodó focistának.

37.Olyan ronda vagy, hogy ha lemégy a bányába, feljön a szén.

38.Olyan vagy, mint a lépcsőház: sötét és korlátolt.

39.Olyan vagy, mint a cseresznyemag: kicsi és köpnivaló.

40.Pattogsz, mint kecskeszar a deszkán.

41.Olyan vagy, mint a sivatag: homokos és műveletlen.

42.A zsemle nem érdekes, de a pofátok nagy!

43.Olyan vagy, mint a recsegő néprádió.

44.Megrendezik a Miss Nudi aktszépségversenyt. A férfiaknak Mister Nudli...

45.Olyan vagy, mint a tyúklétra: szaros és fogatlan.

46.Olyan vagy, mint a tornacipő: büdös és kietlen.

47.Ha valami nem tetszik, nyugodtan kösd fel magad!

48.Feltörök, mint a talajvíz.

49.Kísérjen utadon az egy hetes zoknim illata....

50.Olyan volt vele táncolni mintha egy zongorát tologattál volna.

51.A lajhár hozzád képest KAPKODÓ IDEGBETEG!

52.Olyan vagy, mint az őszibarack: szőrös és ütődött.

53.A szörmebundád első tuljdonosa meghalt benne!

54.Olyat kapsz, hogy tiki-takit fognak játszani a heregolyóid.

55.Kevés vagy, mint sündisznóban a dauer.

56.Megsértenélek, de túl ostoba vagy hozzá hogy észrevedd.

57.Olyan, mint a szamár: köti magát a karóhoz.

58.Kevés vagy, mint Sztálin-orgonán a billentyű.

59.Jobb kétszer pofára esni, mint egyszer mellé!

60.Ütok, mint a bolondóra.

61.A szülei csontot kötöttek a nyakába, hogy legalább a kutya játszon vele.

62.Megszívtad, mint kocsmáros a lopót.

63.Azt hiszem jobban vitatkoznál, ha a lábam a szádban lenne...

64.Jobb kezemmel elsőre halálosat ütök, de a ballal erősebbet...

65.Kevés, mint NT-nek a Pentium.

66.Én vagyok az önkritikád!

67.Mit vágsz olyan képet, mint egy megcímzetlen boríték.

68.Szétkaplak, mint maci a málnást.

69.Neked nagy szíved van! Ez pozitív, mert könnyű eltalálni!

70.Csak azért mert paranoiás vagy, még nem biztos, hogy nem akarnak elkapni.

71.Szereted a természetet? Annak ellenére hogy így elbánt veled?

72.Ormótlan váglak.

73.Hé öreg! A haveromnak nem tetszik a pofád! gyhogy alakítok rajta...

74.A Bokros áldjon meg a jóságodért!

75.Lenyomlak, mint a bélyeget.

76.Neked sincs szükséged két kanál coxydoze-ra?

77.Vörös a fejed, mint a szovjet zászló.

78.Na akkor most nagy fájdalmat okozok neked baltával.

79.Neked nincs háziorvosod?

80.Akkora pofont kapsz, mint Makó Jeruzsálemtől.

81.Nyomja, mint süket az ólajtót...

82.Akkora paraszt vagy, hogy neked már az oviban is szalonna volt a jeled...

83.Orcád törött, arcod repedt, mikor véleményed ecseteled...

84.Akkorát kapsz, hogy a fogaid körmérkőzést játszanak a bentmaradásért.

85.Akkorat kapsz, hogy tapéta lesz belőled egy kórház falán.

86.Akkorát kapsz, hogy több füled marad, mint fogad.

87.Kölcsönadjam az anyósomat?

88.Ha feladod, véged van - de ha nem, akkor is...

89.Akkorát kapsz, hogy a levegő is megkékül körülötted.

90.Mondd ki az igazat, aztán F U T S!!!

91.Bedőltél, pedig nem is kanyarodtunk...

92.Meneküljön aki lát!

93.Menj el szemészhez, utána pedig pszichológushoz, hogy kezeljenek!

94.Mondd meg az igazságot, de rögtön utána érdemes távoznod.

95.Menj az útból, te kabóca!

96.Maradj a holttérben, s maradj SEMLEGES. A lényeg, hogy kussolj...

97.Akkorát verek rád, mint Botond Bizánc kapujára.

98.Kevés vagy, mint pilótakekszben a katapult...

99.Egyszerü vagy, mint a félbehajtott káposztalepke...

100.Maradjon már apuka, mert lépten nyomom! (és ajtóstól rontok a szádba!!!)

101.Kiveszem azt a diónyi agyadat, es beteszem a szemed helyére!!!

102.Beindult a multitask?

103.Téged elnézve már értem, hogy miért gyártanak gipszet...

104.Téged példaképül kellene állítani - a pesti gyors elé.

105.Téged elnézve már értem, hogy miért van az embernek középső ujja...

106.Tégy ma valakit boldoggá! Ne nyisd ki a szád...

107.Tégy a gyülölet ellen, te szemét, rohadék állat!

108.Sugjál, mint a déli szél.

109.Nyeljél tüzes frizbit!

110.Nagy a feje, búsuljon tahó!

111.Nagy fejszébe vágtam a pofád...

112.Haragom, mint hurok, szorul össze torkodon...

113.Nagy ember vagy. Ha másképp nem, hát növésben...

114.Pityu! Ha nem vagyok indiszkrét, akkor majd leszek!

115.Nemlétezövé teszünk úgy a múltban, mint a jövöben...

116.Az apád feleségét, na!!!

117.Betakarlak, mint Moszkvát a hó.

118.Mosakodjon az aki lusta vakarózni!

119.Véletlenül a szádba fogok lépni a cipőm helyett.

120.Annyi eszed van, mint egy marék lepkének.

121.Annyira csúnya vagyok, hogy reggel szembeköpött a tükör...

122.Beverem a falábadat a fapofádba - nyélnek!

123.Elszállsz, mint a győzelmi zászló.

124.Ez nem is ijesztő, ez olyasztó!

125.Annyira kúl gáj vagyok, hogy nyáron légkondiként üzemelek.

126.Elváglak, mint Hanzi a lúd nyakát.

127.Annyira kúl gáj vagyok, hogy nem fürödhetek: rám fagyna a víz.

128.Van egy rossz hirem... ma felhivlak ...

129.Ajtóstul rontok a szádba, aztán kilehelem a lelkedet.

130.Akadályozd meg a levegő szennyeződését! Ne lélegezz!

131.Olyan sivár vagy érzelmileg, mint egy tegnap kiirtott erdő.

132.Gyerekkorában mindent megengedtek neki csak gázcsapot nem.

133.Sík vagy... :)

134.Emelkedj fel, mint a Zeppelin.

135.Addig járj a kútra míg eltörlek, mint azt a bizonyos köcsögöt!

136.Baldrick, olyan a főztőd, mint egy nyúlbogyóval megszórt vakondtúrás"

137.Kár, hogy csak annyira vagyok férfias, mint egy rothadó rinocérosz.

138.Maga olyan bűnös, mint a kaki mellett üldögélő kiskutya.

139.Maga annyira tapintatlan,mint hat par rendorcsizma.

140.A mi szerelmünk se volt maszlag, gyere kislány, jol meg ...táncoltatlak.

141.Kevés, mint Sztálin orgonán a billentyű.

142.Kevés, mint pilótakekszben a katapult.

143.Kevés, mint árvaházban a szülői értekezlet.

144.Kevés, mint a pókmáj.

145.Kevés, mint kukoricaszárban a C vitamin.

146.Kevés, mint Hitlerben a jóindulat.

147.Kevés, mint Camping sajtban a sátor.

148.Kevés, mint Mackó sajtban a brummogás.

149.Kevés, mint apácazárdában a fitymacsattogás.

150.Kevés, mint mákostekercsben az indukció.

151.Kevés, mint börtönben a vészkijárat.

152.Kevés, mint repülőben a vészfék.

153.Kevés, mint vöröshagymában a proletáröntudat.

154.Kevés, mint téliszalámiban a hóesés.

155.Kevés, mint a vasárnapi tízórai.

156.Kevés, mint elefántnak a normál tampon.

157.Olyan ráncos a homloka, hogy a kalapját úgy kell felcsavarozni a fejére.

158.Leveri, mint vak a poharat.

159.Felrúgja, mint erdőkerülő a kucsmagombát.

160.Nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát.

161.Nehogy már a ketrec rázza a majmot.

162.Nehogy már a szúnyog fújja a chemotoxot.

163.Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát.

164.Nehogy már a csík húzza a repülőt.

165.Lefejelte, mint vakond a kútgyűrűt.

166.Lefejelte, mint Süsü a vadkörtét.

167.Lefejelte, mint gyalogbéka a földiepret.

168.Lefejelte, mint kölyökszöcske a harangvirágot.

169.Lefejelte, mint bálna a jéghegyet.

170.Hátbavágta, mint vakondot a rotációs kapa.

171.Áthugyozta, mint a hóembert!

172.Ez olyan lehetetlen, mint lakatlan szigeten a tömegverekedés!

173.Felrugta, mint kakas a lószart.

174.Lefejelte, mint vak bálna a torpedót.

175.Rátalál mint gyöngytyúk a meleg takonyra.

176.Kerülgeti mint ateista macska a templom egerét.

177.Átmegy rajta mint fos a libán.

178.Spekulál mint egy orosz nepper "920-ban.

179.Fogd be a szád, vagy benyúlok a zsebembe, és megfojtom apádat.

180.Apád lehetnék, ha a kutya nem előz meg a lépcsőn.

181.Apád lehetnék, ha az előttem levő pasinak nincs pontosan kiszámolt aprópénze.

182.Olyan szép a foga, hogy a kerítésen keresztűl legelhet vele.

183.Olyan csúnya, mikor megszületett az orvos nem tudta melyik végét paskolja meg.

184.Olyan csúnya, hogy mikor megszületett, az orvos az anyját veregette meg.

185.Inkább a lepedőn száradtál volna meg.

186.Menj vissza anyádba, és kapartasd ki magad!

187.Olyan csúnya vagy hogy kiskorodban csontot kötöttek a nyakadba, hogy legalább a kutya játsszon veled.

188.Inkabb a nyakadat vágták volna el a köldökzsinór helyett.

189.Olyan csúnya vagy, hogy mikor megszülettél, két hétig lapáton hordtak, mert nem tudták, hogy szar vagy ember?

190.Olyan csúnya vagy, hogy mikor megszülettél, anyád parittyával etetett.

191.Olyan csúnya vagy, hogy mikor megszülettél, anyád nem tudta hogy bölcsőbe tegyen-e, vagy a fára. Mi lesz ez: majom vagy ember?

192.Hallgat, mint szar a gazban.

193.Hallgat, mint disznó a rozsban.

194.Átdobták, mint szart a palánkon.

195.Olyan csúnya, hogy az oroszlán is sírva enné meg.

196.Akkora orra van, hogy egy vak Moszkváig eltapogatna rajta.

197.Olyan orrod van, mint egy kolostorkilincs.

198.Ritka, mint a hintalószar.

199.Lefejellek, mint balatoni kurvát a hajóhinta.

200.Letépem a fejed es a pofádba nyomom.  

201.Olyan vagy mint egy csésze. Aljas és nagyfülű.

202.Nem hiszem el, hogy több millió spermium közül pont te voltál a leggyorsabb.

203.Beszélgessünk a kurvákról! Anyád hogy van?

204.Olyan pofont kapsz, hogy a takony menetet vág a nyakadon.

205.Elkápráztattál, mint vak macskát az autóreflektor.

206.Becsomagollak a táskádba!

207.Te olyan hülye vagy, hogy megérdemelnél egy Microsoft cimkét.

208.Ez igy olyan kevés, mint a TSZ földje...

209.Akkora feneke van, hogy kirakós römit lehet rajta játszani.

210.Vigyorog, mint hülye gyerek mikor a Tajgetoszra viszik.

211.Utálja, mint dögkeselyű az üvegszemet...

212.Na, ő sem kapott tüdőgyulladást a keresztvíz alatt.

213.Olyan hosszú orra van, hogy kikaparná vele a sarokból a diót.

214.Olyan foga van, hogy kiharapná a sarokból a kaszáspókot.

215.Olyan botfüled volt, hogy kiskorodban azzal ütötték a nővéred nyomát mikor megszökött.

216.Az igazolványképével dobják fel az unalmasabb horrorfilmeket.

217.Az arca olyan volt, mint Louis Armstrong hangja.

218.Úgy néz ki, mintha egy hentes lett volna a plasztikai sebésze.

219.Olyan buta, hogy felfelé sikít a hullámvasúton.

220.Ha a butaságát forgó mozgássá lehetne átalakítani, bezárhatnák Paksot.

221.Olyan sötét, mint az ideálisan fekete test, éjszaka az alagútban.

222.Ha a dumájat boltban árulnák, az állatvédők betiltatnák.

223.Az IQ-ja akkora, mint a lábmérete.

224.Ha az IQ-ja kettővel több lenne, akkor már lehetne sültkrumpli.

225.A szaga átmenetet képez a sajtpiac és a halpiac között.

226.Átmenetileg szűz. Két menet között.

227.Állitólag Izlandon még van két ember, akivel nem...

228.Beállunk, mint a klinikai halál.

229.Meg vagyok zavarodva, mint vasorrú bába a mágneses viharban.

230.Szétkapta, mint Blöki a lábtörlőt.

231.Belekeveredett, mint sün a rágógumiba.

232.Annyi esze van, mint egy marék szárított lepkének.

233.Lenyomta, mint Süsü a cölöpöt.

234.Pezseg, mint aranyhal a királyvízben.

235.Elvitte, mint bálnaszart a monszun.

236.Leverlek, mint paraszt a mezsgyekarót.

237.Sínen vagyunk, mint József Attila.

238.Érzéssel, mintha lovat basznál!

239.Hátulról jön, mint a partizánok.

240.Élesztgeti, mint regényhős a pislákoló tüzet.

241.Visszadumál, mint öregasszony a tevének.

242.Kevés vagy, mint erdőtűzhöz a vizipisztoly.

243.Annyit ér, mint golyó ellen az integetés.

244.Ha nekem ilyen fejem lenne, szatyorban vinném.

245.Kell, mint kigyónak a lábszárvédő.

246.Lefejellek, mint hableány a korallzátonyt.

247.Ha olyan messze laknál, mint amilyen hülye vagy, sose érnél haza.

248.Akkora paraszt, hogy kilóg a szájából a munkaegység...

249.Ha a mókusnak ilyen feje lenne, magára gyújtaná az erdőt.

250.Ha nekem ilyen fejem lenne, felülteném a buszra es integetnék neki.

251.Akkora paraszt, hogy már az óvodában is gumicsizma volt a jele!

252.Ha megállsz az erdőben, a szádba fial a mókus...

253.Akkora paraszt, hogy a fagyit is bicskával eszi!

254.Olyan hülye vagy, hogy görbíted a teret!

255.Gyerekkorodban is csontot kötöttek a hátadra, hogy legalább a kutya játsszon veled!

256.Szivd ki a libából a füvet!

257.Olyan sötét vagy, hogy a negró világít a szádban!

258.Cseresznyemagos kutyaszarral le vagy szarva...

259.Olyan paraszt vagy, hogy kilóg a traktorkulcs a zsebedből...

260.Ez az egyed Taigetosz pozitiv.

261.Olyan seggfej, hogy ki kéne törölni.

262.Letöröm a kezed és a hátadba szúrom!

263.A holló mondja a szemedre, hogy csemege!

264.Beáll, mint Dobó Kata a reklámban.

265.Hát ez egy hamubansült faszság!

266.A bőgő álljon a hasadba és a rák pengesse!

267.Az Isten pofozza rád a temetőajtót!

268.Levelezzen veled a Mailer-Daemon!

269.Bendegúúúúzzz! Hogy az ördög cifrázza ki a pöcsödet csalánnal!

270.Anyádék is inkább mentek volna moziba...

271.Téged is inkább a Nap keltett volna ki...

272.Öregem, Te egy igen komoly érv vagy az abortusz mellett.

273.Akkor legyen áramszünet, amikor a szivedet műtik.

274.A ló nyalja meg azt a meztelen szemedet!

275.A szél kuszálja össze a lábaidat...

276.A farkadra lépek, és hanyattlöklek!

277.Hogy sírva adják rád az inget!

278.A rák talicskázza ki a beledet!

279.Az Isten tegyen a kopaszok közé hajas babának!

280.A kukac álljon a talpadba!

281.A villamos szabja rád a rövidnadrágodat!

282.Legyen száz gyűrűd, de ujjad egy se!

283.Letepém a fejed és belehányok a tüdődbe!

284.Olyan lázad legyen, hogy a családodat melegen tartsa.

285.A hátad legyen elől!

286.A rendőr rajzoljon körbe!

287.Inkább áramot vezessél, ne autót!

288.Hogy temessen el a tanács!!!

289.Voltál már terhes macskával pofánverve?

290.Hívjon az öcséd Apunak!

291.Akkora paraszt, hogy már az oviban is szalonna volt a jele.

292.Akkora paraszt, hogy ha előrehajol, kiesik a föld a szájából.

293.Akkora paraszt, hogy szédül a betonon.

294.Akkora paraszt, hogy bicskával eszi a vattacukrot.

295.Akkora paraszt, hogy bicskával eszi a fagylaltot.

296.Annyi eszed van, mint egy pár rendőrcsizmának.

297.Leruglak, mint lázas gyerek a takarót.

298.A rák citerázzon a faszoddal!

299.A harangozó verje félre a faszodat!

300.Gyenge vagy, mint Quasimodó hátúszásban.

301.Kevés vagy, mint lakatlan szigeten a tömegverekedés.

302.Lefejellek, mint vakond a rotaciós kapát.

303.Lefejellek, mint vasorrú bába a mágnesasztalt.

304.Olyan sötét vagy, hogy ha elrepül a vállad felett egy holló, azt hiszik villámlott.

305.Mengele legyen a háziorvosod.

306.Olyan ronda volt kiskorában, hogy szúnyoghálót raktak fölé, be ne köpjék a legyek.

307.Olyan ronda volt, hogy csúzlival etették.

308.Olyan ronda volt, hogy zsákban hordták óvodába.

309.Úgy megütlek, hogy bedagadsz a mentőbe.

310.Felruglak, hogy a jövőévi hóval esel le.

311.Melledütök és meghalsz.

312.Melledütök és belilul a levegő.

313.Szídd ki a bugámból a retyót.

314.Nyalogasd a bal herém.

315.A pék rakjon tele.

316.Nekedesek, mint süket a csengőnek.

317.Betakarlak, mint Moszkvát a hóesés.

318.Anyád a félkezű flipperbajnok.

319.Megküldlek, mint Mari néni a kostolót.

320.Megcsaplak, mint Surdát a forró szél.

321.Kevés vagy, mint téliszalámiban a hólánc.

322.Kevés vagy, mint a lókolbászban a patkódobogás.

323.Vigyorog mint a tejbetök.

324.Táncol, mint szerb paraszt a Lopakodón.

325.Csak a kannibálok mondanák rá, hogy jó ember volt.

326.Hogy szopnana le a vacogós cápa!

327.Hogy szopnana le a harapós ló!

328.Hogy kapná be a fogaskerék!

329.Olyan lassú vagy, mint a szabadnapos csiga!

330.Kiszúrom a szemed, eltöröm a lábad, aztán mehetsz amerre látsz!

331.Akkora paraszt, hogy kombájnnal jár iskolába.

332.Akkora paraszt, hogy kilóg a szájábol a kapanyél.

333.Te helyből vagy olyan hülye, mint más nekifutásból!

334.Ha ilyen fejem lenne, elmennék a hortobágyra fűcsomónak!

335.Ha ilyen fejem lenne, eladnám a MÁVnak, vasúti ütközőnek!

336.Ha ilyen fejem lenne, hazáig rugdosnám.

337.Klassz a frizurád. Még mindig a gyomírtót használod hajspraynek?

338.Miért nem változtatsz a hajadon? Például megmoshatnád.

339.Tudod mi állna neked jól? Egy papírzacskó a fejeden.

340.Nem vagy csúnya, csak nagyon érdekes az arcod.

341.Akkora a szád, hogy buszgarázsnak is jó lenne.

342.Olyan a szád, mint egy non-stop bolt, állandóan nyitva van.

343.Mikor legutóbb valami hozzád hasonlót láttam, lehuztam a WC-n.

344.Adsz egy fényképet magadról? Meg akarom ilyeszteni a hugomat.

345.Akkora paraszt, hogy az óvodában 10 deka töpörtyű volt a jele.

346.Annyi esélyed van, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán.

347.Nehogy már a rőzse vigye az anyókát!

348.Nehogy már a vakolat verje le a kőművest!

349.Nehogy már az állomás fütyüljön a vonatnak!

350.Olyan ronda volt, hogy az anyja szatyorban hordta az óvodába.

351.Kikészítelek, mint szűcs a nyersbőrt.

352.Már akkor hülye volt, amikor a világra lökték...

353.Úgy a falhoz váglak, hogy ijedtedben németül fogsz beszélni és leállamvizsgázol.

354.Minek Neked ész? Van számítógéped!

355.Olyan a nyakad, mint a bivalyé, de nem olyan erős, hanem olyan koszos...

356.Na nem mindegy hogy az okos hülyéskedik, vagy ha a hülye okoskodik...

357.Az úgy kezdödött, hogy a Józsi visszaütött...

358.Úgy nézel ki, mint egy amputált láb...

359.Olyan menő vagyok, hogy a telefonszámom az egész országban díjmentesen hívható.

360.Akkora por van itt, hogy vályogtéglát lehetne köpni...

361.Ebben a teremben értelmes életforma találhat és egy csomó ember...

362.Tavaly még nagyképü voltam, most már tökéletes vagyok!

363.A viziló nagy állat, büdös a szája; mégsem mondja, hogy "Jegyeket, bérleteket!"

364.Szerencse, hogy a golyó gyorsabb Nálad...

365.Olyan a lábad, mint az őzé, de nem olyan kecses, hanem olyan szőrös.

366.Ha olyan hülye lennék mint a seggem, nem hagynám szóhoz jutni...

367.Elverlek, mint jégeső a zsenge termést.

368.Úgy érzem magam mint egy klausztrofóbiás csecsemő az anyja hasában...

369.Meg vagy zavarodva, mint akit félreinformáltak.

370.Olyan érthetetlenül beszélsz, mint amikor az alföldi kanász a bunda alól böfög.

371.Bocsánat, de az őrmester úr sorakozót suttogott...

372.Úgy lelkendezik, mint a kétéves Benőke, ha spenótot lát.

373.Tátva maradt a szád? Ja, hogy másképpen nem is fér be a fogad...

374.Fehéret hugyálok, vöröset köpök. Ne nézz a pofámba, ne nézz te köcsög!

375.Úgy meg vagyok zavarodva, mint egy csecsemő a topless bárban.

376.Ha az ember a hülyeségtől tüsszentene, akkor neked most olyan szénanáthád volna, hogy Bécsben is azt ugatnák a kutyák.

377.Olyan karika lába van, hogy bumerángon kell vasalni az alsógatyáját.

378.Mi? Nem tetszik ez a sor? Hívja a 06-80-NA-ÉS-AKKOR-MI-VAN ingyenes számot...

379.A jobb kezem veszélyes, a másiktól még én is félek...

380.Rendőr lett az Endre, esze mint a penge!

381.Emlékszem, bátyám születésekor már tudtam hányni...

382.A dohányzó készletedből már megint csak a pofádat hoztad el...

383.Az egyetlen hibád, hogy anyád magzatvizében nem volt cápa!

384.Nehogy már a farok csóválja a kutyát!

385.Nehogy már a málnás lakjon jól a maciban!

386.Nehogy már a másik adja a falat!

387.Nehogy már a Postinor vegye be Mariskát!

388.Nehogy már a mézescsupor nyalja ki Micimackót.

389.Nem paraszt, csak egy kicsit messze lakik a bekötöúttól.

390.Akkora paraszt, hogy diszkóba is traktorral megy.

391.Nem parasztgyerek. Agrár-csemete...

392.Olyan csúnya, hogy amikor fényképét kirakták a tejesdobozra, a gyerekek rászoktak a sörre.

393.Olyan csúnya, hogy az anyja telefonon szoptatta.

394.Olyan csúnya, hogy mikor lampá alá értek vele az úton, szaladni kellett.

395.Olyan csúnya, hogy kiskorában kosarat kellett ráborítani, hogy a macska nehogy elvigye.

396.Akkora paraszt, hogy ha kinyitja a száját integet belöle a TSZ elnök.

397.Olyan csúnya, hogy bottal forgatták az inkubátor alatt.

398.Olyan sötét vagy, hogy a néger fasza hozzád képest neoncsö!

399.Néha igazán kíváncsi lennék, hogy csinálják a marketingesek, hogy nem hányják el magukat reggel borotválkozás közben?

400.Egy dohányossal olyan csókolózni, minha körbenyalnád a hamutartót.

401.Forog a szeme, mint a reklámmacskának.

402.Öld meg mind! Isten majd szétválogatja...

403.Nehogy már a farkam állítsa fel a Viagrát!

404.Nehogy már a talpalávaló húzza a cigányt!

405.Nehogy már a bomba dobja le a B-52 est!

406.Nehogy már a fika egye az ovodást!

407.Nehogy már a öregasszony tépje szét a pitbullt!

408.Olyan csúnya, hogy amikor keresztelni vitték, a pap azt hitte kóstoló.

409.Olyan csúnya, hogy a pap vizipisztollyal keresztelte.

410.Kevés vagy, mint csigaházon a kúpcserép.

411.Dugnám, mint a lopott biciklit.

412.Kevés vagy, mint Deutch Tamásban a jószándék.

413.Viszek mindent, mint a piros hetes.

414.Olyan sötét vagy, mint a vakond belsőzsebe.

415.Olyan büdős, hogy a görény sírva kérte a receptet!

416.Olyan büdős, hogy amikor keresztelték, lapáttal kellett a szenteltvízbe tolni.

417.Lefejelte, mint teknősbéka a szamócát.

418.Olyan ronda, hogy én még gázálarcban is szebb vagyok nála.

419.Kevés vagy, mint lopótökben a bűnözési hajlam.

420.Akkora paraszt, hogy folyik a kukorica a zsebéből.

421.Olyan csúnya, hogy a bába inkább a méhlepényt rakta pólyába.

422.Olyan csúnya, hogy az anyósom lehetne.

423.Induljatok oszlásnak, mint a kéthetes hulla.

424.Ki mondta, hogy agresszív vagyok? Leharapom a fejét annak az állatnak!

425.Neked egész életedben verni fogom a fejed a falba.

426.Inkább legyen sörhasam, mint vízfejem!

427.Zavarban van, mint Ádám anyák napján.

428.Csak a kezdök szörföznek a világhálón, Én cirkálok.

429.Unja, mint török kőműves a földrengést. ("99-08)

430.Ráizgul, mint tranzisztoros rádió a mobiltelefonra.

431.Nehogy már a takony túrja az óvodást.

432.Ember tervez... Isten bassza meg! Mindig közbe jön valami!

433.Akkora paraszt, hogy kolbász köré tekerve kéri a vattacukrot.

434.Akkora paraszt, hogy a göncölszekeret is megrakodná trágyával.

435.Akkora paraszt, hogy a filmet is kukoricával hívja elő.

436.Akkora paraszt, hogy ostorral kapcsolja be a tévét.

437.Vágja a témát, mint bálnafasza az iszapot.

438.Hiányzott, mint léggömbárusnak a nyílzápor.

439.Úgy nézett rá, mint gyújtogató a vizes szalmára.

440.Úgy nézett rá, mint terrorista a vaktöltényre.

441.Akkora paraszt, hogy üstház volt a járókája.

442.Olyan mint a lépcsőház, sötét és korlátolt.

443.Olyan hülye, hogy a langyos vízből ki akarja engedni a hideget, hogy forró legyen.

444.Tanácstalan orvoscsoport vegye körül az ágyad, és mondogassák: "Sajnos, sajnos."

445.Gyorsul, mint csiga az ellenszélben

446.Ha nem látsz horgot a számban, ne fárassz!

447.Ha olyan messze laknál, mint amilyen hülye vagy, soha nem érnél haza.

448.Ha velem beszélsz, ne járjon a szád!

449.Inkább áramot vezess,mint autót!

450.Meghúzlak mint kalauz a vészféket!!

451.Olyan alacsony, hogy hajtóka van az alsónadrágján.

452.Olyan hülye vagy, hogy taszítod a teret!!!

453.Olyan paraszt, hogy az elso legójából is disznóólat épített!

454.Olyan senki vagy, ha elmennél, azt hinném többen lettünk.

455.Szégyen a futás, de ha utólérlek, agyonütlek!!

456.Hány kilóval születtél? Tudja a faszom, voltam vagy 4 éves.

457.Na, te sem érted meg azt az egy gatyaoldást!

458.Nekem csobogsz, kis patak?

459.Akkora paraszt, hogy a filmet is kukoricával hívja elő.

460.Elmondanád a véleményed az emberi fajról? Szeretném hallani egy kívülálló véleményét is.

461.Olyan bunkó vagy, hogy exportáni lehetne Szibériába mammut vadászatra!

462.Olyan durung vagy, ha hozzád vágnak egy követ szikrázik

463.Vágod mint bálna fasza az iszapot

464.OLYAT KAPSZ, OTT IS UGRASSZ AHOL NINCSEN ÁROK!

465.Lefejelte, mint kölökvakond a kútgyűrűt.

466.Ha a hülyeség hajtaá a biciklidet, kontrázva mennél fel a Himalájára!

467.Ha a hülyeségtől nőni lehetne, ülve csókolgatnád a napot!

468.Úgy felrúglak ,hogy leolvasod a gönczölszekér alvázszámát

469.Szégyen a futás, de a qrva anyját annak aki kerget!

470.Nem hallom fiam! Bofogsz vagy imadkozol?

471.Nem vagyok hive a valasnak; az ozvegyseg hive vagyok.

472.Oly soka elj, hogy meg megehesd a tyukot, ami majd a sirodon kapirgal.

473.Persze hogy baratok maradhatunk, csak ne hivj fel.

474.Ha elhagysz, veled mehetek?

475.Ha megigerem, hogy hianyozni fogsz... elmesz?

476.Kettéhugyozlak, mint télen a hóembert!

477.Üssön el a gyászkocsi!!

478.mondok egy viccet, hogy leesik a melled. Ja már mondtam!

479.A nyűvek hodják le az agyadat az orrod lyukán

480.Olyan hülye vagy,mint szódás a lován.

481.Nem mindeggy hogy vidd ki a bilit, vagy idd ki a bilit!!

482.Olyan ronda vagy hogy az anyád elvitt a munkahelyeré csa hogy ne keljen búcsú puszit adnia!

483.Letépem a fejed és belehányok a tüdődbe!

484.Szép a szemed. Jól állna benne a kötőtű

485.Akkora paraszt, hogy megugatja a villamost.

486.Kuss,vagy ráülök a szádra és csak akkor kapsz levegőt ha véletlenül elfingom magam

487.Nem mindegy hogy szarj a csapba, vagy csapj a szarba.

488.Rácsapok, mint Zorán a gitárra

489.Orrba váglak,mint paraszt az ökrét !

490.Hát mindjárt kilépek a cipőmből!!

491.Kívánlak, mint disznó a moslékot!

492.Lefejellek, mint vak bálna a tankhajót!

493.Lefejelte, mint kezdő hableány a korallzátonyt.

494.Mindent visz, mint Kamaz a kereszteződésben

495.Íme az őrült ki lehányta magáról láncait...és most nem győzi törölgetni.

496.Leszopatlak mint kukori a műmenyétet

497.Olyan sötét vagy hogy a negró is világít a szádban

498.Szerinted mindegy, mi az?Kecsesen ringó fecske vagy recsegve fingó kecske?

499.Akkora paraszt,hogy a boltban is szalonnás Orbit rágót kér..

500.Olyan büdös vagy, hogy ha a görény megérezné, sírva könyörögne a receptért!

2009. december 4., péntek

Vicces szövegek, beszólások

Aki azt akarja, hogy mindenki szeresse, sokat kell hazudnia. (ismeretlen)

Beraktam a mélyhűtőbe a 2 literes gyömbért. Nos, most van egy 2 kilós nyalókám. (ismeretlen)

A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.

Alapjában véve a feleségem éretlen volt. Ülök békésen a kádban, ő meg bejön és elsüllyeszti a kishajóimat. (Woody Allen)

Ha azt akarod, hogy az álmaid valóra váljanak, ne aludj túl sokat! (ismeretlen)

Ellenzem a párbajokat. Ha engem hívna ki valaki, akkor kedvesen és megbocsátóan megfognám a kezét, elvinném egy csendes helyre és megölném. (Mark Twain)

A jövő gyárának csak két alkalmazottja lesz: egy ember és egy kutya.

Egyszer az agyára mentem valakinek - két napig súrolták a vért a kocsimról.

Az asszony mindig arról panaszkodik, hogy nem figyelek rá. Vagy valami hasonló… (ismeretlen)

Nem csodálatos, hogy a munkád milyen értéktelen, amikor fizetésemelést kérsz és milyen értékes, ha szabadnapot? (ismeretlen)

Mondtam az orvosnak, hogy két helyen eltörtem a lábam. Erre azt mondta, hogy menjek el azokról a helyekről. (Henny Youngman)

A sikeres vállalkozás 3 ismérve: légy éber; légy stréber; légy héber. (ismeretlen)

Az ember dolga az lesz, hogy etesse a kutyát, a kutyáé pedig az, hogy ne engedje az embert hozzányúlni a berendezésekhez. (Warren Bennis)

Kérjük azokat a dolgozókat, akik hozzátartozóik temetésére szeretnének elkéredzkedni, hogy szóljanak legkésőbb a meccs előtti napon… (ismeretlen)

Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. (ismeretlen)

Ne bánkódj, ha gondjaid vannak a matematikával, biztosíthatlak, az enyémek sokkal nagyobbak. (Albert Einstein)

A szépség belülről fakad. (Hasfelmetsző Jack)

Olyan jó volt látni, mikor a főnököm kigördült a harmadik új BMW-jével. Tudom, hogy milyen keményen megdolgoztam érte! (ismeretlen)

Minden nő olyan szép, mint egy földre esett angyal, csak az a baj, hogy némelyik az arcára esett. (ismeretlen)

Szerintem minden ember értelmes, aki egyetért velem.

A természet igazságos: aki vak, az jobban hall aki süket, az jobban lát akinek rövidebb az egyik lába, annak hosszabb a másik.

Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt. Csak más a fogása…

…és Isten megteremté a férfit. Aztán támadt egy jobb ötlete!!!

Mindenütt jó, de mindig elzavarnak.

Nem értem, miért nem tudnak a zsidók és az arabok leülni és jó keresztények módjára rendezni ezt az ügyet.

Örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy megettük az utolsó kannibált!

Korán keltem. Hol az arany?

Az idő pénz. A pénz beszél, a kutya ugat. Amelyik kutya ugat, az nem harap. Ebből következik, hogy az idő nem harap. De akkor minek van neki vasfoga?

A PROGRAM az, ami az adatokat hibaüzenetekké konvertálja.

A csapatmunka lényege: mindig van kit hibáztatni.

Mindenki, aki hisz a parajelenségekben, emelje fel a kezem!

Én végeztem a feladat oroszlánrészét: üvöltöttem!

“A gumióvszer nem nyújt teljes biztonságot. A barátomon is volt, mégis elütötte egy busz.” (Bob Rubin)

Jobb ma egy túzok, mint holnap egy véreb.

Megdöglött az aranyhalam, pedig már épp kezdte megszokni víz nélkül.

Több férfi hagyná ott a családját, ha tudná, hogyan kell összecsomagolni.

Addig amig a főnököm úgy tesz, mintha jól megfizetne, addig én is úgy teszek mintha jól dolgoznék.

Nem iszom, nem dohányzom, nem nőzöm, minden nap hatkor kelek. De mindez megváltozik, ha kikerülök a dutyiból.

Az Alzheimer kór jó oldala, hogy mindennap új emberekkel találkozol!

Az egyetlen dolog, amit az életemben elértem, a kilincs volt.

Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit.

A depis az az ember, aki virágillatot érezve körülnéz, hol a koporsó.

Végső soron minden ember rokon…így csak rosszat várhatsz tőlük.

Ha biológussal laksz együtt, jobb, ha nem torkoskodsz a hűtőből.

Az egészség csupán az elhalálozás leglassúbb módja.

Olyan randa vagyok, hogy a pszichiáternél mindig hason kell feküdnöm.

Több ezer telefonszámot tudok fejből, csak azt nem tudom, melyik kié.

Ne aggódj az egészséged miatt. Elmúlik.

Az élet olyan, mint mikor az ember kiáll hegedülni, és menet közben tanul meg játszani.

Az életem egy film, melynek nem túl jó a szereposztása és ráadásul a sztoriját sem értem.
Csak az normális, akit nem ismersz eléggé.

Megfogadtam, hogy nem zabálok és nem vedelek, és tizennégy nap alatt leadtam két hetet.

Az optimista az, aki szerint a jövő bizonytalan.

Több ilyet találsz, ha idelátogatsz.

2009. szeptember 24., csütörtök

Körlevél

Sajnálom, de nem küldhetem el minden ismerősömnek... Kiteszem ide inkább, neked mi a véleményed az ilyen levelekről?

Üzenet szövege

Téma: > Nagy Éva üzenete: Eltűnt a kislányom 5. napja

Feladás dátuma: szeptember 22., 16:32

Üzenet szövege

> Nagy Éva üzenete: Eltűnt a kislányom 5. napja,a rendőrségre
> nem tudunk számítani szeretnénk ha valaki elküldené
> körlevélbe mindenkinek akinek csak tudja, hogy eltűunt Rácz
> Vivien született 1993. augusztus 29 személyleírás:152 cm,
> átlagos testalkatú,barna hajú és szemű fehér fogú ismertető
> jele nincs! Eltünésekor sötétkék farmerben sötétbarna
> derékig érő kapucnis kabátban és fehér nike sportcipőben
> volt.mindenkinek a fokozott figyelmét kérem! Elérhetőségem:
> 70/344-71-74 , 70/520-15-44 vagy hívd a
> rendőrséget!MINDENFÉLE KÉPPEN KÜLDJÉTEK EL EZT KÖRLEVÉLBEN
> AKIHEZ CSAK TUDJÁTOK KÖSZÖNETTEL SZÜLEI ÉS BARÁTAI!
> FIGYELEM!!!AZ ORSZÁG BÁRMELY PONTJÁN FELTÜNHET!!! Kérek
> minden ismerőst küldje el ezt a levelet minden
> partnerének!!! Fontos!! A te anyukád is és barátaid is meg
> tennék!! Legyen Szívetek Két Kattintást Rászánni egy ember
> életre!! KÖSZÖNÖM

2009. szeptember 21., hétfő

Körlevél paródia

Biztos te is kaptál már az iwiwen, vagy valahol ehhez hasonló körlevelet.


Továbbított üzenet, különös figyelmet kérek mindenkitől!
LÉGYSZI RAKJÁTOK KI MIND!!! NAGYON FONTOS!!! Vettem 6 db zsömlét a mai napon, de anyukám mondta, hogy nem kell csak három. Légy szíves írjatok, ha kell a maradék három vagy szóljatok az ismerőseiteknek, hogy nem kell-e nekik a többi zsemle. Rakjátok ki az üzenetet minél többen, nehogy rám száradjon a zsömle, mert édesanyám nagyon mérges lesz rám. Légy szíves segítsetek túladni rajta!!!Ezt az üzenetet anyukám indította már 3 órával ezelőtt! Ne szakítsd meg a láncot, mert megszárad a zsömle!!! Ezt az üzenetet a Microsoft is figyeli, és minden levél után -mert Bill Gates most osztja szét a vagyonát- 220$-t küld neked, nem vicc!!! Anyukám zsömleárusa is továbbküldte, és már rögtön 3 perccel később kapott 3 kiflit! A következő órában még további 6-ot! Ez nem vicc! Próbáld ki!!! Küldd tovább minél több embernek!!! De ha nem küldöd tovább akkor 332021 évig szerencsétlen leszel a szerelemben, és szegény is maradsz!Egy lány nem küldte tovább, és 3 évig azt hitte magáról, hogy BKV busz. Egy Seattle -i férfi továbbküldte rögtön 3 perccel később, és rá három órára nyolcas ikrei születtek! Micsoda szerencse!!! Igaz mindegyik sárga lett, holott ő és a felesége is fekete volt! EZ IGAZ!!!!! KÉPZELD CSAK EL, KÉPZELD EL ÉS MEG IS TÖRTÉNIK!!! Érezni fogod a változást!!! Segíts így TE is a zsömléken!!!EZT MINDENKÉPPEN TOVÁBBÍTSÁTOK, egy ügyvéd úr küldte, akit én nem, de édesanyám élettársának a főiskolás szobatársának a mosógépszerelője ismer! TOVÁBBÍTSD!

2009. augusztus 17., hétfő

Chuck Norris vagy nem?

Ha neked van 5 dolcsid és Chuck Norrisnak is van 5 dolcsija, akkor is neki van több pénze.
A Bibliában Jézus átváltoztatta a vizet borrá, de később Chuck Norris átváltoztatta azt a bort sörré.
Chuck Norris egyszer megdöntötte a szárazföldi sebességrekordot egy biciklivel, aminek le volt esve a lánca, és hiányzott a hátsó kereke.
Amikor Chuck Norrist műtik, az orvosokat kell érzésteleníteni.
Egyszer Chuck Norris azt nyilatkozta: "Nagyon kevés dolog van a világon, amit egy pörgőrugással ne lehetne megoldani. Igazából egy sem jut az eszembe."
Chamberlain rekordja 20000 nő volt életében. Chuck Norris erre azt mondta: "egy álmos csütörtök".
Chuck Norris nem játszik Istent. Utánozni csak a gyerekek szoktak.
Viszonylag hihető, hogy Jézus Chuck Norris dublőre volt egy keresztrefeszítős jelenetnél. Azért volt rá szükség, mert Chuck Norris-on nem megy át a szög.
Chuck Norrisé nem akkora mint egy lóé. A lovaké akkora, mint Chuck Norrisé.
Chuck Norris nem megy vadászni, mivel a vadászat szó magában hordozza a kudarc lehetöségét. Chuck Norris ölni megy. 
Vajon mi futhat át Chuck Norris áldozatainak a fején mielőtt meghalnak? A cipője. 
Chuck Norris találta fel az automata gépfegyvert, a folyadékot, a szexet és a futballt. Ebben a sorrendben. 
Irakban nincsenek tömegpusztító fegyverek. Chuck Norris Oklahomában él.
Chuck Norris tudja, hogy hol van két párhuzamos egyenes metszéspontja.
Chuck Norris megpróbálta a lehetlent. És sikerült.
A tudósok azért nem találtak életet a Marson mert Chuck Norris már ott járt előttük.
A Szovjetunió akkor adta fel a fegyverkezési versenyt és bomlott fel, amikor egyszer Gorbacsov megnézte a Delta Force sorozatot.
Az egyiptomi 10 csapásból 11 Chuck Norris volt. Csak nem merték lejegyezni.
Néhány fiú bele tudja pisilni a nevét a hóba. Chuck Norris a betonba is.
Chuck Norris beszélni is tud Braille-ül.
Jack Bauert, a 24 főszereplőjét eredetileg Chuck Norris játszotta volna, de aztán lecserélték a producerek, mivel minden terroristát megölt 12 perc 27 másodperc alatt.
Két kovakő összeütésével sokan tudnak tüzet csinálni. Chuck Norris két tűz összeütésével tud kovakövet csinálni.
Bill Gates állandó rettegésben él. Attól a naptól fél, amikor Chuck Norris számítógépén lefagy a Windows.
Chuck Norris egy zongorával is tud hegedülni.
A Halálnak egyszer Chuck-Norris-közeli élménye volt.
Chuck Norris egy zsinór nélküli telefonnal is képes megkötözni.
Chuck Norris sosem udvarol. Egyszerűen csak azt mondja: "Most".
Chuck Norris nem tudja, hol élsz. Csak azt tudja, hol fogsz meghalni.
Chuck Norris egyszer hülyére verte a saját árnyékát, mert túl közelről követte. Azóta az árnyéka 10 méter távolságot tart.
Chuck Norris ismeri a jövőt. Nem azért, mert a jövőbe lát, hanem azért, mert a jövő úgy alakul, ahogy ő akarja.
Egy gyerek életében a legszomorúbb pillanat nem az, amikor megtudja, hogy a Télapó nem létezik, hanem az, amikor megtudja, hogy Chuck Norris igen.
Chuck Norris egyszer tévedett életében, amikor egyszer azt gondolta, hogy tévedett.
Amikor Chuck Norris belép egy sötét szobába, nem a villanyt kapcsolja fel, hanem a sötétséget le.
Chuck Norrist egyszer gyilkossági kísérlettel vádolták. A bíró azonnal ejtette az ügyet, mert Chuck Norris sosem "kísérel" meg gyilkosságot.
Chuck Norris egyszer eladta a lelkét az ördögnek, cserébe megkapta a harcművészeti képességeit. Nem sokkal a tranzakció lebonyolítását követően Chuck egy pörgőrugással lerúgta az ördögöt, és visszavette a lelkét. Azóta minden hónapban együtt kártyáznak.
Amikor Chuck Norris megszületett, csak az orvos sírt fel. Meg sem próbálta megcsapkodni az újszülöttet.
Chuck Norris a filmjeiben csak akkor használ dublőrt, amikor könnyezős jelenetet kell forgatnia.
Chuck Norris egyszer pofánrúgott egy biztosítási ügynököt. A telefonon keresztül.
Chuck Norris 410 km/h átlagsebességet ért el a Le Mans-i 24 órás autóversenyen. Utólag azt mondta, hogy ennél többet is tudott volna, ha a kocsija nem romlik el féltávnál, és nem kellett volna a célig tolnia.
Chuck Norris akkor szerezte meg a jogosítványt, amikor még csak 16 volt. 16 másodperces.