2018. október 20., szombat

Papa a bányában

Papa ül a pirosnál a Trabiban. Mellette sávban 22 éves szőoke bombázó
kabrió Merciben.
Papa nézi, nézi, majd kérdez:
-Ne haragudjon már meg kisasszonyka, de hogy lehet, hogy maga ilyen fiatalon egy ilyen drága autóban ül? Én lehúztam 40 évet a bányába', oszt csak egy Trabira futotta. Mit csinál maga?
-Tudja papa, férfiakat elégítek ki, orálisan.
-Dehát az a szopás?!?!
-Nem papa, a szopás az a 40 év a  bányában !

Igazi társ

Nemrég átjött hozzám egy barátom kávézni, üldögéltünk és az életről beszélgettünk. Egy ponton megjegyeztem: „Megyek és elmosogatok, rögtön jövök”.

Erre úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy űrhajót építek. Csodálattal vegyes csodálkozással tette hozzá: „Örülök, hogy segítesz a feleségednek. Én nem szoktam, mert ha mégis, a nejem sosem dicsér meg. Múlt héten például felmostam, és azt se mondta, köszi.”

Visszaültem mellé az asztalhoz, és elmagyaráztam, hogy én nem „segítettem” a feleségemnek. Ami azt illeti, a feleségemnek nem segítségre van szüksége, hanem egy partnerre. Én partner vagyok az otthoni teendők elvégzésében, és nem „segítség” az, hogy házimunkát is végzek.

Nem segítek a feleségemnek a takarításban, mert én is itt élek, és muszáj takarítanom.

Nem segítek a feleségemnek a főzésben, mert én is akarok enni, ezért főznöm is kell.

Nem segítek a feleségemnek a mosogatásban, mert én is használom azokat a tányérokat, amikből eszünk.

Nem segítek a feleségemnek a gyerekek körüli teendőkben, mert ők az én gyerekeim is, és az a feladatom, hogy az apjuk legyek.

Nem segítek a feleségemnek mosni, teregetni és összehajtogatni a ruhákat, mert ezek az én és az én gyerekeim ruhái is.

Nem segítek otthon. Én is ott lakom, a házhoz tartozom. Ami pedig a dicséretet illeti, megkérdeztem a barátomat, hogy mikor fordult elő utoljára, hogy a felesége végzett a takarítással, a mosással, az ágynemű felhúzásával, a gyerekek megfürdetésével, a főzéssel, a rendrakással és a többivel, és te annyit mondtál: köszönöm.

De nem csak egyszerű köszönömről van szó, hanem a totális elismerésről: „Nahát! Fantasztikus vagy!!!!”

Ez így most furcsának tűnik? Furán nézel most magad elé? Amikor te egyetlen egyszer életedben felmostál, rögtön elvártad, hogy kitüntetést kapj... de miért is? Gondolkoztál már ezen, drága barátom?

Talán azért, mert macsó kultúránkban azt tanultad, hogy mindez az ő dolga.

Esetleg azt képzeled, hogy mindez pikk-pakk megvan, a kisujját sem kell mozdítania érte?

Akkor hát dicsérd őt úgy, ahogy elvárod, hogy ő dicsérjen téged, ugyanolyan intenzitással. Nyújtsd a kezed, viselkedj igazi társ módjára, ne pedig úgy, mint egy vendég, aki csak enni, aludni, fürdeni és a szexuális szükségleteket kielégíteni érkezik. Érezd magad otthon. Ez a te házad is.

Az igazi változás társadalmunkban otthon kezdődik: tanítsuk meg fiainknak és lányainknak, hogy miről szól az, ha igazi társ vagy!

Könyvet olvasni

Olyan mint a ló

2018. október 19., péntek

John

Jó reggelt! 😂 😂 😂
😂 😂 😂

Volt egyszer egy kisfiú, úgy hívták John. Minden osztálytársa utálta mert hülye volt, de a tanára különösen, mindig ordibált vele hogy "Megőrjítesz, olyan hülye vagy!"
Egy nap John anyja elment a suliba beszélni a tanárokkal, hogy hogy teljesít a fia. A tanárnő őszintén elmondta, hogy a fiú egy katasztrófa, hülye mint egy darab tégla. Az anya ezt nem fogadta el, és kivette John-t az iskolából, majd elköltöztek egy másik városba...
25 évvel később a tanárnő szívrohamot kapott, amit túlélt. Az orvosok egy nyitott szívműtétet javasoltak, amit csak egy orvos tudott elérhető távon belül megcsinálni. A nő beleegyezett, a híres szívsebész sikeresen megoperálta...amikor a tanárnő kinyította a szemeit, egy jóképű doktor mosolygott rá.
A nő meg akarta köszönni az orvosnak a műtétet, de még mindig a gyógyszerek hatása alatt lévén, nem tudott beszélni. Az orvos csak azt látta hogy a nő arca lassan elkékül, kinyújtja a kezét és küzd, hogy valamit elmondjon, de aztán hirtelen keze leesett, szeme lecsukódott, és meghalt.
A doktor teljesen le volt sokkolva és nem értette mi történt, amíg meg nem fordult és látta, hogy John, aki takarítóként dolgozott a kórházban, kihúzta a lélegeztetőt hogy bedugja a porszívóját...
Ugye nem hitted hogy Johnból szívsebész lett? 😂

2018. október 18., csütörtök

Vizsgálat

vicc 19,

Egy 85 éves férfi elmegy az orvoshoz a szokásos éves felülvizsgálatra. Az orvos sperma vizsgálatot is előír, és átad a férfinak egy üveget, hogy vigye haza, és másnap hozzon benne mintát. 85 éves férfi másnap visszamegy az orvoshoz, odaadja neki az üveget, éppen olyan tisztán és üresen, mint ahogy előző nap elvitte. Az orvos megkérdi:
- Mi történt?
A férfi mesélni kezdi:
-  Hát doki, a következő történt. Először megpróbáltam a jobb kezemmel - semmi. Aztán megpróbáltam a bal kezemmel, még mindig semmi. Akkor megkértem a feleségemet, hogy segítsen. Ő is megpróbálta a jobb kezével, aztán a bal kezével, még mindig eredménytelenül Aztán megpróbálta a szájával, először úgy, hogy bent volt a protézise, aztán úgy is, hogy kivette a fogsorát - még mindig semmi. Még Julist is áthívtuk a szomszédból, és ő is megpróbálta. Először két kézzel, aztán a hóna alá fogva, sőt, még a térde közé szorítva is próbálkozott."
Az orvos döbbenten kérdezi:
- Megkérte a szomszédasszonyát?
-  Igen - feleli az öreg. - De egyikünk se tudta lecsavarni az üveg fedelét.

2018. október 17., szerda

Palacsinta

Alkoholista mint mi

Adók 2019

Győr kemény környék

Eltűnt ez a bejegyzés pedig feltöltöttem, Isten bizony

Milyen nőre vágyik a férfi?

Milyen nőre is vágyik egy férfi?

14 éves voltam és abban reménykedtem, hogy egy napon nekem is lesz barátnőm...

16 éves koromban jártam egy lánnyal, de ebben a kapcsolatban nem volt semmi szenvedély. Úgy döntöttem, hogy életem hátralevő részét egy szenvedélyes nő mellett töltöm el...

A főiskolán rátaláltam egy szenvedéllyel teli lányra, de túl emocionálisnak bizonyult. Olyan volt, mint egy királynő egy jól megírt drámában: mindig csak sírt és öngyilkossággal fenyegetődzött. Elhatároztam, hogy egy olyan nőre van szükségem, aki stabilitást nyújt nekem...

25 éves koromra találtam is egy kiegyensúlyozott hölgyet, de eléggé unalmas volt. Abszolút megbízható jellemként semmi sem hozta őt lázba. Az életem egy nagy pangássá vált, úgy gondoltam, hogy izgalomra van szükségem...

28 évesen találkoztam egy izgalmas nővel, de nem tudtam lépést tartani vele. Egyik dologból a másikba kapott, sohasem állapodott meg semmi mellett.
Zabolátlanul művelt mindenfélét és mindenkivel flörtölt. Legalább annyiszor éreztem nyomorultnak magam, mint boldognak. Azt gondoltam, hogy egy ambiciózus hölgy jót fog nekem tenni...

31 éves koromban rátaláltam erre a nőre. Ő valóban a földön járt. Összeházasodtunk. Olyan ambiciózus volt, hogy elvált tőlem és mindenemet elvitte...

Most 40 éves vagyok, és úgy érzem, lelkileg is érett férfivá váltam. Egészen egyszerűen egy olyan nőt keresek, akinek jó nagy mellei vannak...

Út

2018. október 15., hétfő

A tökéletes férfi

A TÖKÉLETES FÉRFI

A legutóbbi csajbulink csúfos véget ért. Remegve, holtfáradtan, csatakosan tértünk haza otthonainkba, mint akiket fenevad kergetett meg.
Pedig nem indult rosszul a  buli: Andiéknál gyűltünk össze, csokifondüt ettünk, tojáslikőrt ittunk, és a férfiakról beszélgettünk.
- Nincs egy normális férfi a világon, komolyan mondom. - panaszolta Rozi - Borzalmas az összes!
- Igen. - sóhajtott Csilla - Mind önző, érzéketlen, képtelen a hűségre. 
- Gyávák, beképzeltek, hiúak, perverzek. - fokozta Zsuzsi.
- És mindennek a tetejébe: még szőrösek is! - csapott az asztalra dühösen Réka.
- Azt hiszem – mondtam ki végre –, hogy akire egész életünkben vágyakoztunk, a Tökéletes Férfi: nem létezik.
Keservesen sírtunk. És akkor Andinak eszébe jutott valami.
- Figyeljetek, ha nem létezik a Tökéletes Férfi, akkor csináljuk meg mi!
- Építsünk magunknak férfit? - ízlelgette az új gondolatot Rozi.
- Aha! - élénkült fel Csilla.
- Oké! - jött ki a depresszióból hirtelen Zsuzsi.
Fogtuk magunkat, és elkezdtük összeszerelni a Tökéletes Férfit.
- A belső tulajdonságokkal kezdjük, mert azok a legfontosabbak! – mondtam szigorúan - Onnan haladunk kifelé. Először is szerintem legyen érzékeny, ez az alap.
- És őszinte! Sose hazudozzon, hogy az IKEÁ-ba ment szőnyeget venni, miközben a csaját döngette valahol!
- Tudjon  azonosulni a problémáinkkal anélkül, hogy meg akarná oldani őket!
- Igen! Például mikor sírva mondom neki, hogy híztam két kilót, akkor ne javasolja, hogy fogyjak le!
- Hanem... ?
- Hát mondja azt, hogy nem híztam két kilót!
Ezen egy pillanatra fennakadtam.
- Várjál, akkor most szereljük ki az őszinteséget?
- Nem kell, csak válasszuk ketté, érted? Tudod: jó őszinteségre, meg rosszra.
Így tettünk. Folytatódott az ötletelés.
- Vegye észre a hajamat!
- Akarjon sokkal kevesebb szexet!
- Mennyire keveset?
- Hát mondjuk heti egyet. Nem? Vagy kétheti.
- Figyelj már, ezt most mi építjük. - került forradalmi hangulatba Andi - Bármilyen keveset mondhatunk!!!
- Igazad van. - helyeseltünk, mert eszünkbe jutott, hogy most végre nem kell megfelelnünk a rohadt igényeiknek - Évente kettő, és fogja be a pofáját!
Mindenki tapsolt, a Tökéletes Férfi szépen formálódott. Mi viszont kezdtünk telhetetlenek lenni: 
- Szeressen összebújva aludni!
- Jegyezze meg a gyerek osztályát!
- Ha azt mondom neki, hogy szeretem, akkor mondja, hogy ő is!
- Rengetegszer mondja, hogy szeret!
- Minden második mondata ez legyen!
- Tudjon sírni!
- Hozzon virágot!
- Tartsa fontosnak az évfordulókat: az első szexévfordulót, az első csókévfordulót, az első kézmegfogás évfordulót, az első sokatmondó-összenézés-egy-buliban évfordulót…
Már majdnem összerogytunk a fáradtságtól, de éreztük, hogy amit most teszünk, az túlmutat egy csajbuli keretein. Ez az egész Emberiség ügye.
- Huhh, meg is telt a belseje. - pihegett Rozi – Most akkor tegyük rá a külsőt! Szőke haj, kék szem, hosszú szempilla, szép, kedves arc…
- És ne nőjön a borostája!
- Bizony ne. És egyébként se legyen túl szőrös!
- Se büdös!
Hajnali három óra volt már. Néztük, ahogy ott fekszik előttünk a művünk, csukott szemmel, ártatlanul és tökéletesen. Ő, akire egész életünkben vágytunk.
A Tökéletes Férfi imbolyogva felegyenesedett, ránk nézett és megszólalt. Magas hangja volt, szép szeméből záporoztak a könnyek.
- Én is szeretlek, drágám! - fuvolázta – Észrevettem, van hajad! Szeretlek! A gyerek második cés! Szeretlek! Boldog negyedik mellmegfogási évfordulót kívánok! Szeretlek! Őszinte leszek hozzád: nem az IKEÁ-ban voltam, hanem a csajomat döngettem valahol! Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! Hoztam virágot!
Döbbenten néztük a szörnyeteget, akit végtelen hiúságunkban létrehoztunk. A lény pedig  vészjóslóan közeledett felénk:
- Én is szeretlek! De nem kívánlak! Csak szeretlek! Bújjunk össze a takaró alatt, mint két öreg barát! Mondd el, mi bánt! Nem lesz semmi megoldási ötletem! Jaj, istenem, mindjárt elsírom magam, nagyon érzékeny vagyok... Te viszont kicsit meghíztál, szívem. Ja nem. Ja de. Ja nem. Én is szeretlek! 
- Úristen! - lihegte Andi -  Ti is látjátok, hogy ez… ez egy…
- Igen. - mondtam ki a nyilvánvalót – Hogy a Tökéletes Férfi… egy nő!!!
Menekültünk. Ki az ajtón, le a lépcsőn, kopogtak a magas cipősarkak. Utánunk a lény, szintén kopogva.
Ezután még órákig üldözött minket. Végül valahol a Rákóczi úton sikerült leráznunk egy kirakatnál, ahol táskákat kezdett nézegetni.
Mikor hazaértem, beugrottam a férjem mellé az ágyba. Borostás képéhez dörzsöltem az én hidratált, puha arcomat, és azt mondtam:
- Szeretlek.
Nem válaszolt. De nem baj.
Szabó Bori, vagy ki írta...

2018. október 13., szombat

UPC panaszlevél

UPC panaszlevél....régi, de :D :D :D

Ügyintéző levele:
A 2009.11.12-én tett internet szolgáltatásban tapasztalt hibabejelentése érdekében technikus kollégánk 2009.11.13-án megpróbálta orvosolni a problémát, mert Ön akkor nem tartózkodott otthon, illetve az adatbázisunkban nyilvántartott telefonszámon sem sikerült a kapcsolatot felvennünk Önnel. Kérjük, amennyiben az Ön által észlelt hiba még jelenleg is fennáll, jelezze társaságunk felé a 1221-es telefonszámon.

Ügyfél válasza:
Kijelentem, hogy a fent említett napon végig az otthonomban tartózkodtam, és a kollégáját vártam, maguk meg itt b**iskodnak velem. Az, hogy mint utólag kiderült, Önök nem tudnak beírni egy telefonszámot, úgy vélem nem az én hiányosságom. A megadott címen található lakás nincs körülvéve sem vizesárokkal, nem vezettem villanypásztort a kaputelefonba, valamint nagytestű harci kutyák sem őrzik azt. Két kollégájuknak furcsamód már sikerült eljutni a lakásba, valamint felhívni engem a rosszul rögzített telefonszám ellenére - bizonyára Danny Blue és Christian Panthera - szintű telepatikus képességeik segítségével. Mivel a kollégája b**zott kijönni, és a hibát nemi szerve ritmikus húzogatásával próbálta elhárítani, az általam érzékelt probléma még mindig fennáll. 9 -szer pofáztam el maguknak, hogy hibás a modem, amit Önök biztosítottak. Maguk hülyének néztek, hiszen az Önök adatai szerint minden rendben.

Ezek után persze még én hívjam fel magukat 10-edjére is, amivel úgy vélem, kimerítik a pofátlanság határát. Véleményemet az ügyről, a szolgáltatásról és a cégükről egyetlen köpéssel kifejezhetem. Öröm az ürömben, hogy ügyintézőik nagyon kedvesek és segítőkészek, az meg egy másik dolog, hogy a "kapcsolja ki a tűzfalat és a vírusirtót" - színvonalú tanácsaikkal nyugodtan kitörölhetem ám a seggem. Ha kellemes társalgásra vágyom, egy más jellegű emelt díjas telefonszámot tárcsázok. Mellékelten bátorkodtam elküldeni az önéletrajzomat is, mivel ennyi szaktudással én is rendelkezem, ezért örömmel lennék egy ilyen remek, dinamikus csapat tagja.

Szerencsére szolgáltatásuk ingyenes, vagyis pontosan annyiba kerül, amennyit ér, ez megmagyarázná, miért is akciós az első három hónapban. Megkísérlem elmagyarázni még egyszer, utoljára:
1. A problémán forrása a hibás modem.
2. Önök küldenek egy szerelőt, aki ért a számítógéphez, valamint egy működő modemet, továbbá egy hálózati kábelt, mivel ez a szar ami itt van, csak fojtogatós s**xre alkalmas, másra nem.
3. Küldenek a szerelővel egy embert, aki tudja használni a telefont, a kaputelefont, valamint a liftet, bár jöhetnek lépcsőn is, így ez csupán ajánlott opció.
4. Kicserélik a modemet. A szerelő bejön, köszön napszaknak megfelelően, leveszi a cipőjét, visszautasítja a felkínált frissítőt és kicseréli a modemet. A közlekedős ember kint marad.
5. Aláírom a munkalapot, a szerelő elköszön és kimegy.
6. Működik a szolgáltatás és mindenki boldog.

Amennyiben a fenti hat pont nem megvalósítható, akkor ne fáradjanak a szolgáltatás kikötésével, mert kib**zom az egészet a p***ába, mivel Önök megvalósították a szerződésszegés fogalmát, ugyanis ez nem szolgáltatás, hanem egy fos. Egy FOS.

Feltételezem, Önök jobban szórakoztak levelem olvasása közben, mint jómagam, de ne gondolják, hogy viccnek szántam, ez egy kib**zottul HIVATALOS PANASZ. Sajnálom, hogy méltatlan helyzetbe kerültem maguk miatt, de csak azoknak adom meg a tiszteletet, akik:
1. Szintén megadják,
2. Kiérdemelték,
3. Félek tőlük.
Sajnálatos módon Önök egyik kategóriába sem esnek bele, ezért hát levelem keserédes hangvétele. Amennyiben hajlandóak rendesen végezni a munkájukat, akkor Önök felhívnak az általam megadott telefonszámon, és egy Önök által kiválasztott időpontban készséggel állok rendelkezésükre.

Várom megkeresésüket! Nyomorékok.

Tisztelet nélkül:

2018. október 12., péntek

Sportkocsi?

Ó az a Szerelem

Tetszeni másoknak

Béla a szomszéd

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.
A feleség gyorsan maga köré csavar egy törölközőt, és lemegy a bejárati ajtóhoz.
Amikor kinyitja az ajtót, azt látja, hogy Béla, a szomszédjuk áll ott.
Mielőtt bármit is szólhatna, Béla kikerekedett szemekkel ezt mondja:
"Adok százezer forintot, ha ledobod magadról a törölközőt."
Egy pillanat gondolkodás után a nő ledobja magáról a törölközőt, és ott áll pucéran Béla előtt.
Néhány másodperc múlva Béla átadja a százezer forintot és elmegy.
A nő visszaveszi magára a törölközőt és bemegy a házba.
Amikor visszaér, a férje kérdezi tőle: "Ki volt az?"
Béla volt, a szomszéd"-válaszolja.
Nagyszerű"-mondja a férj. "Mondott valamit arról a százezer forintról, amit a múltkor adtam neki kölcsön?"